A Viháncos duó az AOK-ban

A Viháncos duó az AOK-ban

A Pesti Szabad Szalon és az Arany Oroszlán Klub által szervezett Őszi Kortárs Fesztivál egyik fellépője a Viháncos duó volt. A Kiválasztott szerep című előadásuk kicsit messze állt a viháncolástól, ugyanis Víg Orsolya és Szinay Balázs Kardos M. Zsöte kissé szomorkás, elgondolkodtató, megzenésített költeményeit adták elő némi ellenpontot képezve az együttes nevével.

Reméljük előbb-utóbb sor kerül a körülbelül 60 perces előadás összeszerkesztésére, addig is egy rövid összefoglalót mutatunk az előadás hangulatáról. Külön köszönetet mondunk Mikus Vilmosnak (PSZSZ) a körültekintő szervezésért.

Illetve pár kép az előadásról:

És egy kis technikai érdekesség. A diaporáma lényege, hogy képeket jelenítünk meg egymás után azok átlapolásával. Régen úgy oldották meg, hogy két (vagy több) vetítőgéppel felváltva vetítették a képeket a vászonra, kézzel(!) váltva a zenéhez szinkronizálva mindezt. Ma, finoman fogalmazva leegyszerűsödött a helyzet. Belapátoljuk a fotókat egy programba, kitaláljuk az átmeneteket, mellétesszük a zenét, aki egy kicsit igényesebb szinkronizálja a ritmust a képváltásokhoz, és már kész is a dolog. A lényeg pedig a “harmadik kép”, ami a két egymást követő kép átmenetéből képződik. Sőt, már egy képből is lehet másodikat, háromból negyediket… készíteni, Néha jobbak mint az eredeti. Na és persze, hogy Szipál Marcit idézzük, ha nem jó a kép, így legalább érdekes:

 

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.