Press "Enter" to skip to content

170 éves a magyar karikatúra

Március 16-án jó hangulatú összejövetel keretében Kemény János nyitotta meg a magyar karikatúra meg-, illetve kialakulásának 170 éves évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. Dluhopolszky László régi ismerősünk, úgy gondoltuk, hogy ezt az alkalmat kizárólag az ő műveinek bemutatásával tesszük emlékezetessé. A megnyitót a Black Cat Band – Bokor Zsuzsa és Varga Zoltán tették hangulatossá. A hideg miatt a zongorista egy kicsit szenvedett, de becsülettel kitartott. Az alábbi videón meghallgathatunk néhány számot és a számok között „Dluhó” pár visszaemlékezését a régi időkből. Különösen kedves jelenet volt, amikor a kiállító művész egy fekete macskát ábrázoló kis szoborral lepte meg a zenészeket, mondván egykor az ő álneve is Gatto Negro (fekete macska olaszul) volt. A művész úr a klubról sem felejtkezett el, a háttérben látható (egyelőre) fehér oroszlán is az ő ajándéka.

Kemény János váltig firtatta a művészt arról, hogy milyen iskolákat végzett, hogy is alakult a karrierje. Gyakran elgondolkozunk a míves iskolázottság, és a mindenkori helytállás, alkalmazkodás dilemmáján. Dluhó talán az utóbbira jó példa olyan ember, aki mindig ott, állt helyt ahol kellett, azt képviselte, amit a lelkiismerete diktált. A beszélgetést itt tekinthetitek meg:

A megnyitóról egyébként egy kép galéria itt is található, Nem lenne teljes a kép, ha nem mutatnák be a kiállítás anyagát. Aki az összes képet szeretné megtekinteni kattintson ide.  Néhány képet azért itt is megmutatunk:

One Comment

  1. Jeney Attila Jeney Attila Post author | 2018.04.04.

    Lublótól:

    Anno a Ludas Matyit is többször elolvastuk…

    Egy öreg néni battyog az utcán két kezében két nejlonszatyorral. Az egyik zacskó lyukas, és minden lépésnél kihullik belőle egy ezres. Észreveszi ezt egy rendőr, megállítja a nénit.
    – Asszonyom, a szatyrából hullik a pénz!
    – Köszönöm, hogy szólt. Visszafordulok, hátha még megtalálok néhányat.
    – De honnan van ez a pénz? – kérdi a rendőr. – Talán lopta?
    – Jaj, dehogyis! A házammal szemben van egy stadion, és a részeg nézők mindig a kerítésemhez járnak elvégezni a dolgukat. Mikor odajönnek a bokrokhoz, és pisilni kezdenek, előugrok a bokorból egy ollóval, és így szólok: „Azonnal fizess egy ezrest, vagy lenyisszantom!” Hát innen van a pénzem.
    – Ötletes! – nevet fel a rendőr. – És a másik szatyorban mi van?
    – Hát, tudja, nem mindenki szokott fizetni.

    Két kisgyerek játszik egymással:
    – Játszunk papás-mamást!
    – Rendben van. Kezdheted!
    – „Bárcsak soha nem vettelek volna feleségül!

    Három cimbora beszélget a kocsmában:
    – Képzeljétek, szerintem a feleségem megcsal egy villanyszerelővel!
    – Ugyan már, miből gondolod?
    – A múltkor az ágy alatt találtam egy csípőfogót.
    Mondja a másik:
    – Az semmi, az én feleségem egy rendőrrel csal meg, mert egy gumibotot találtam az ágy alatt.
    Erre a harmadik:
    – Tudjátok, nekem az a gyanúm, hogy a feleségemnek viszonya van egy lóval.
    – Na, ne viccelj már! Miből gondolod?
    – A múltkor egy zsokét találtam az ágy alatt…

    Mi volt a rövidlátó turista utolsó mondata egy romániai erdőben tett túrán?
    „- Mondja, maga mindig bundában szedi a málnát?”

    Két szomszéd beszélget:
    – Figyeljen csak, szomszéd! Mikor is van a születésnapja?
    – Aztán miért kérdezi?
    – Meg szeretném ajándékozni egy szép függönnyel az ablakára, hogy ne kelljen látnom, amit a meztelen feleségével művel.
    – Aha… És a maga születésnapja mikor van?
    – Hát azt miért kérdi, szomszéd?
    – Megajándékoznám egy szemüveggel, hogy lássa kié is az a feleség, akit a lakásomban lát…

    Zsúfolt metrókocsiban egy csinos nő odaszól a mögötte álló férfinak:
    – Uram, ha még egyszer hozzám nyomja a micsodáját, feljelentem zaklatásért!
    – Ugyan hölgyem, csak a fizetésem van a zsebemben, az ért magához, nem én! – feleli a férfi.
    – Jó kis munkahelye lehet, mert ahogy éreztem, az elmúlt tíz percben ötször kapott fizetésemelést!

    Jiddische Máme
    Kohn, az ifjú férj, a nászútról az alábbi táviratot küldi édesanyjának:
    „Nagyon jól érezzük magunkat, Mama. A Záhli egy tündér! Boldog vagyok!”
    Az anya elolvassa a táviratot, majd vállat von, s megvetően kijelenti.
    – Szép kis dolog! Máris megtanította a férjét hazudni..

    Az ejtőernyős gyakorlaton mindenki ugrik. Kovács is kiugrik, meghúzza a zsinórt, ki is nyílik az ejtőernyője. Mellette elhúz az egyik társa és becsapódik a földbe.
    Leérnek, és kérdezik Kovácstól:
    – Te beszéltél vele utoljára, mit mondott neked?
    – Hát nemtom pontosan, én csak annyit hallottam, hogy „… nyádpics…”.

    Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy árva nyuszi és egy árva kígyó. Mindketten vakok voltak születésüktől fogva, így nem tudták magukról, hogy mifajták.
    A kígyónak azonban remek ötlete támadt:
    – Tudod mit? Kitapogatom, hogy mi vagy!
    – Ó, ez csodálatos lenne! – mondta a nyuszi.
    Így a kígyó a nyuszira siklott és azt mondta:
    – Hát, puha szőr van rajtad, nagyon hosszú füleid vannak, rángatod az orrod és bolyhos farkad van. Szerintem nyuszi vagy!
    – Ó, köszönöm, köszönöm! – mondta lelkesen a nyuszi, ezután azt javasolta a kígyónak – talán a mancsommal én is megtapogathatnálak, és ugyanúgy segíthetnék neked, ahogy te segítettél nekem.
    Így a nyuszi körbetapogatta a kígyót és megjegyezte:
    – Hát, pikkelyes vagy és sikamlós, villás a nyelved, és nincs gerinced. Azt hiszem, hogy vagy ügyvéd vagy, vagy politikus.

    Bíró a tárgyaláson a nőgyógyászhoz:
    – Doktor úr, fel tud valamit hozni mentségként, amiért különös kegyetlenséggel meggyilkolt egy prostituáltat?
    – Tisztelt Bíró Úr! Aznap reggel hétre mentem a kórházba dolgozni. Levezettem 3 szülést, felraktam 3 pesszáriumot, 4 spirált, volt még 2 abortuszom és 12 általános nőgyógyászati vizsgálatom. Este 11-kor hullafáradtan megyek haza az utcán, mikor odalép hozzám ez a kurva:
    „Té szépfiú, egy ezresért megmutassam …?”

    Egy férfi bemegy a boltba, és így szól az eladó hölgyhöz:
    – Egy pár kesztyűt szeretnék a feleségemnek venni, de sajnos nem tudom a méretét.
    – Semmi probléma – mondja az eladó. – Fogja meg a kezem, és mondja meg, kisebb, vagy nagyobb a felesége keze!
    A férfi megfogja, majd örömmel így szól:
    – Ó, éppen ekkora!
    Az eladó odaadja neki a kesztyűket, majd megkérdi:
    – Még valamit?
    – Nos, most hogy mondja, vennék neki egy melltartót és egy bugyit is!

    A moszkvai Gum áruházba betér egy nő:
    – Kérek egy melltartót!
    – Itt semmiféle luxuscikket nem árulunk.
    – És kombinéjuk van?
    – Talán a jövő héten.
    – Hát bugyi?
    – Azt tudok adni, de előtte hozzon az elvtársnő egy igazolást, hogy létrán dolgozik.

    Röplap
    Kohnnak adnak egy táskányi röplapot és ejtőernyővel átdobják a frontvonalon az arabokhoz. Eltelik egy nap, eltelik a második, de Kohn nem érkezik vissza. Harmadik nap jelentkezik a felettesénél.
    – Hol volt maga ennyi ideig? Azt a táska röplapot egy óra alatt szét lehetett volna szórni.
    – Hát, szétszórni igen, na de eladni…!

    – Mi az ? Feldobod, rózsaszín és többet soha nem látod?
    – Na ?
    – A talpad !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük