A Szöuli Nemzeti Egyetemen (SNU) január 16-án, Jiyoung Lee előadásában elhangzott alábbi előadásban a gayageum nemzetközi útja rajzolódik ki 1989-től napjainkig: 41 külföldi zeneszerző 60 művén át derül ki, hogyan lép ki a hangszer a „múzeumi” szerepből, és miként találkozik benne a koreai hagyomány a kortárs nyugati zenei gondolkodással – személyes történeteken, bemutatókon és emlékezetes darabokon keresztül.
Gyerekkorom óta az volt az álmom, hogy a gayageum ugyan hagyományos hangszer, de ne csak egy „múzeumban megnézhető” tárgy legyen, hanem világszerte játszott, és világszerte szeretett hangszer. Valószínűleg ezért is nyílt sok utam ebbe az irányba.
Az évek során sok külföldi zeneszerzővel dolgoztam együtt gayageum-projekteken, és rengeteg darabot adtam elő. Az első alkalom, amikor külföldi szerző művét játszottam, 1989-ben volt, közvetlenül az egyetem után, amikor már a Nemzeti Gugak Központban dolgoztam. Akkor egy ghánai (Afrika) zeneszerző műve került elém. Azóta 41 zeneszerző 60 művét adtam elő.
Ennek a kollokviumnak a készítése közben nekem különösen jó volt, hogy végre rendszerezni tudtam: korábban őszintén szólva egyáltalán nem volt rendben a fejemben és a jegyzeteimben, hogy mit, mikor és hogyan játszottam. Eredetileg azt gondoltam, hogy a mai előadás címe valami nagyon nagyívű lesz (például „a velem készült gayageum-művek alakulása”), de a rendszerezés hónapokig tartott, és közben az is felmerült bennem: biztosan kimutatható-e egyértelmű „változási ív”.
Úgyhogy ma inkább alapozó jelleggel teszem meg ezt: azok közül a darabok közül, amelyeket eddig előadtam, néhányat szeretnék bemutatni, amelyek különösen emlékezetesek számomra – mert nagyon jók, mert nagy zeneszerzők írták, vagy mert valami személyes élmény kötődik hozzájuk.
A repertoáromban voltak gayageum-szólódarabok, kamaradarabok, versenyművek, és olyan esetek is, amikor például koto-ra vagy guzheng-re írt művet játszottam gayageumon, vagy akár nyugati hangszerekre írt zenét ültettünk át.
A listám az 1989-es első darabtól indul, és évről évre, nagyjából évente 1-2 művel bővült. Most néhány fontos állomást emelek ki.
1.) Oscar Sulley Brayma – első külföldi mű (1989. 09. 06.)
Az első darab, amit külföldi szerzőtől játszottam, 1989. 09. 06-án hangzott el. Ekkor a Nemzeti Gugak Központ együttesének tagjaként léptem fel.
A koncert címe nagyjából ez volt: „A koreai és a nyugat-afrikai hagyományos zene találkozása”. Két részben zajlott a műsor, és nem egyedül játszottam: a Jeongak (udvari/hivatásos hagyományos zene) együttes tagjai együtt adták elő a programot.
A szerzőről: Oscar Sulley Brayma Ghánában született, az Egyesült Államokban (Berkeley) és Németországban tanult, tehát afrikaiként viszonylag korán erős nyugati zenei képzést is kapott. Az USA-ban is aktív volt, többek között Uhuru Band nevű zenekarával, ahol a jazz és a hagyományos afrikai zene ötvözésével vált ismertté. Több mint 30 éven át dolgozott előadóművészként, oktatóként, kulturális örökség-megőrzőként és dobosként.
Akkoriban én voltam a Nemzeti Gugak Központ legfiatalabb tagja, és hát… gyakran előfordult, hogy a többiek azt mondták: „amit mi nem akarunk, azt csináld meg te”. Így játszottam például egy daegeum–gayageum duót („Seoul Style”), és emlékeim szerint még más, zenekari/kamarai anyagokban is közreműködtem.
Sajnos ennél az egyetlen műnél most nincs meg nálam a kotta – a legtöbb darab kottája megvan –, de feltételezem, hogy a Nemzeti Gugak Központ archívumában meg lehetne találni.
2.) Klaus Huber – „Rau Pinzel Speech” (1992/1993), sanjo gayageum és soribuk duó
A következő, számomra különösen fontos darab Klaus Huber műve. A cím koreai átírásban szerepel a jegyzeteimben; a magyarázat szerint a cím jelentése nagyjából „a durva ecset vége” (a cím értelmét így magyarázták).
- 1992-ben komponálta,
- az ősbemutató 1993. 11-ében volt Berlinben, a Schauspielhaus-ban,
- én egy „Berlin–Seoul” jellegű fesztiválon adtam elő,
- a hangszer-összeállítás: sanjo gayageum + soribuk (énekes dob).
Huber (szül. 1924) svájci zeneszerző, Németországban is sokat dolgozott, és a freiburgi főiskolán tanított; Európában rendkívül elismert alkotó volt (több akadémiai tagsággal, rangos díjakkal). Ez a darab Yun Isang (1917–1995) 75. születésnapjára készült ajánlásként.
A mű előszavában Huber nagyon erős, baráti hangú szöveget ír Yun Isangról: arról, hogy barátja rendíthetetlen bátorsággal és kitartással küzdött, és hogy a koreai kultúra mély gyökerei, valamint a nyugati zenei gondolkodás „felvilágosodás-korlátai” között próbált egy átfogóbb humanizmust megfogalmazni.
Zeneileg számomra ez a darab olyan, mint egy nehezen „megfejthető”, mégis rendkívül hatásos, szürreális keleti festmény: a keleti képzőművészet absztrakt fegyelme és a kerülő úton kifejezett dinamika valahogy egyszerre van jelen benne.
A darabban sok a mikrohang (negyedhangok és finom eltérések). Ma már visszanézve azt érzem, hogy a hangolás önmagában nem volt olyan rettenetes, de akkor, mivel először találkoztam ezzel a világgal, nagyon megterhelőnek éltem meg.
A bemutató körüli időszakban az is nehézség volt, hogy sokszor nem volt könnyű a szerzővel kapcsolatot tartani, én pedig bizonytalan voltam: „jól olvasom-e a kottát, jól értem-e, amit látok”. Később – 2017 nyarán – még előadhattam ezt a művet Huber előtt is. Életemben ritkán izgultam annyira, mint akkor: attól féltem, hogy ha valamit félreértek, a szerző esetleg rosszallja. Ehhez képest nagyon örült, és számomra ez maradt az egyik legemlékezetesebb pillanat. Néhány hónappal később Huber elhunyt.
3.) Stefano Bellon – Once Red (2006/2007), nyugati és koreai hangszerek „jó keveréke”
A következő darab Stefano Bellon olasz zeneszerző műve, a Once Red. Ezt a művet különösen jó példának érzem arra, hogy a nyugati hangszerek és a koreai hagyományos hangszerek mennyire természetesen tudnak együttműködni.
A darab megrendelése és előadása a beszámoló szerint 2006–2007 környékére esik: 2006-ban Hollandiában az Atlas Ensemble meghívására mentem együttműködésre, ott találkoztam a szerzővel, aki a helyszínen annyira lelkes lett a gayageum iránt, hogy azonnal workshopot kért, és kifejezetten gayageum-művet akart írni.
Kért tőlem hagyományos zenei felvételeket, én több lemezt is küldtem neki, köztük Kim Wol-a egyik női gagok felvételét. A szerző azt mondta, hogy az Isu Daeyeop különösen megérintette, és abból szeretne kiindulni. Őszintén: én ettől megijedtem – arra gondoltam, hogy ebből biztosan túl lassú, „álmos” darab születik. Ehhez képest a végeredmény meglepően dinamikus, nagyon jól működő zene lett, és kifejezetten örültem, hogy mégis hagytam kibontakozni ezt az ötletet.
4.) Chou Wen-chung – Eternal Pine (2008), koreai hangszer-ötös és a mű sokféle változata
A következő mű szerzője Chou Wen-chung (szül. 1923), kínai származású, de az Egyesült Államokban is meghatározó pályát befutó zeneszerző; többek között a Columbia University professzora is volt. A profilját olvasva nemcsak zeneszerzőként lenyűgöző, hanem szervezőként és gondolkodóként is: sokat tett azért, hogy ázsiai zenéket és ázsiai szerzőket láthatóvá tegyen, platformokat hozzon létre, és hidakat építsen.
A darab címe: Eternal Pine („Örök fenyő”).
Ezt a művet 2008-ban adtuk elő egy olyan koncerten, ahol egy CMEK nevű együttesben dolgoztam: ez egy 9 tagú formáció volt, amelyben nyugati és koreai hagyományos hangszerek muzsikusai együtt játszottak, és külföldi szerzőktől kértünk új műveket.
A koreai hangszer-összeállítás ebben a verzióban: gayageum, daegeum, piri, saenghwang, janggu (tehát 5 hangszer).
A darab előszavában a szerző megemlíti, hogy kb. 60 évvel korábban Koreában járt, találkozott Lee Hye-gu zenetudóssal, és sokat tanult a koreai zenéről. A művet Lee Hye-gu 100. születési évfordulójára ajánlotta.
A „fenyő” a kelet-ázsiai kultúrákban gyakran a természet örökkévalóságát és a hosszú életet jelképezi. A szerző azt írja, hogy a koreai udvari/hivatásos hagyományos zene (jeongak) szellemisége és formavilága inspirálta. A tételek értelmezésében olyan fogalmak jelennek meg, mint ég–föld–ember, illetve a „magas csúcsok” és „mély szakadékok” képe: a végtelen univerzum és a természeti korlátok között álló ember belső világának metaforái.
Számomra ez a mű azért is különleges, mert Chou Wen-chung szinte „élete végi” alkotásaként nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az ázsiai gondolkodást, esztétikát, filozófiát belefoglalja. Tudom róla, hogy kalligráfiával is foglalkozott, sokat olvasott, sokat elmélkedett – rendkívül erős humanióra háttérrel alkotott.
És van még valami érdekes: az Eternal Pine nem maradt meg egyetlen verzióban. A szerző annyira kötődött hozzá, hogy több átirat/változat is készült:
- 2008: koreai hangszer-ötös verzió,
- 2009: nyugati hangszeres verzió,
- 2010: gayageum-szóló verzió,
- 2013 és 2015: kínai hangszerekre készült verziók (különböző összeállításokban).
Emlékezetes pillanat volt számomra az is, amikor a szerzőt először taníthattam a gayageum sajátosságaira egy workshopon: hangterjedelem, játékmódok, technikák. Egy másik alkalommal pedig ő kérte, hogy szeretne találkozni Lee Hye-guval – végül nagy nehézségek árán összehoztuk a találkozót, és a 2 ember átölelve egymást sírt. Ez számomra nagyon megható volt.
A szerző a komponálás alatt elképesztően sok levelet írt nekem – nem egyszerű „praktikus e-maileket”, hanem filozófiai magyarázatokat, hogy értsem a mű mélyebb hátterét. Akkoriban, mivel az angolom sem volt tökéletes, és a filozófiai szövegek sem voltak könnyűek, ez néha őszintén szólva óriási stressz volt. Később viszont rengeteg skiccet és jegyzetet ajándékozott nekem a darabhoz; ezeket egyszer nagyon szívesen múzeumnak adományoznám.
A mű különböző verzióinak léte annyira látványos, hogy a szerző egy CD-n is összefogta őket. Amikor kínai zenészekkel együtt játszottuk el a kínai változatot, egy kínai előadó odajött hozzám, és azt mondta: „Teljesen más érzése van, mint amikor ti (koreai hangszereken) játsszátok.” Én is így éreztem – ez nagyon érdekes tapasztalat volt.
5.) Donald Womack – Tightrope / Highwire Act („Kötéltánc”, 2009), gayageum-szóló
A következő darab Donald Womack műve, a 줄타기 – ezt magyarul leginkább „Kötéltánc”-nak mondanám, a szerző angol alcíme pedig Highwire Act.
Ezt a darabot 2009-ben játszottam a gayageum-szólóestemen. A szerzővel 2008-ban találkoztam, amikor a Hawai‘i Egyetemen workshopot tartottam; akkor Donald Womack és Thomas Osborne (mindketten ott tanítottak) beültek az órákra, és ott ismerkedtünk meg.
Womack amerikai, Virginia államból származik, és jelenleg is a Hawai‘i Egyetemen tanít zeneszerzést. Ez a mű Koreában komoly „szenzációt” keltett, és a szerző azóta is rengeteget ír koreai hangszerekre – sokszor már szinte úgy, mintha koreai szerző volna.
A cím ötlete onnan jön, hogy a koreai kötéltáncban a táncos a kötélen egyensúlyoz, és a szerző ezt párhuzamba állította azzal, ahogyan a gayageum húrján a játékos az ujjával „egyensúlyoz”, hajlításokat és finom kontrollt hoz létre.
Amikor először tanultam, számomra ez a darab brutálisan nehéz volt: rengeteg technika, rengeteg olyan különleges hangzás és menet, ami korábban a gayageum-szólóirodalomban nem volt „tankönyvi” módon jelen. Az első reakcióm az volt: „Hogy lehet, hogy nem koreai, és mégis mintha mindent tudna a gayageumról?” A közönség is rendkívül jól fogadta. Ma már szinte „alapdarab”: a diákok tömegesen játsszák.
6.) Thomas Osborne – Piece of the Sky (4 tétel)
A következő szerző Thomas Osborne, aki ugyanott dolgozik, mint Donald Womack. Ugyanazon a találkozási időszakon belül ismertem meg, de a stílusa teljesen más: ő nagyon romantikus, lírai zenét írt, „szép”, éneklő vonalakkal.
A Piece of the Sky 4 tételből áll; a cím is nagyon kedves. Az előadásban a 4. tételből hangzott el részlet.
Osborne amerikai, Indiana államban szerzett diplomát.
7.) Donald Womack – Skittled Rhythm (gayageum-versenymű) + Intertwined
Ezután ismét Womack következett: a gayageum-versenyműve, a Skittled Rhythm. Ezt ma már koreai hangszeres verzióban is sokat játsszák.
A darab eredetileg nyugati zenekarra készült verzióban élt, én pedig 2015. 09-ében (Ulan-Ude, Oroszország) adtam elő. Később koreai hangszer-zenekari kíséretes változat is lett belőle, és ma már sok hallgató játssza – kvázi „mesterpélda” lett.
Nagyon él bennem az első összpróba emléke: amikor megszólalt a nagy ütős belépés, azonnal az volt az érzésem, hogy „ez a darab működni fog, ez jó darab”.
(A felvételen, amit akkor bemutattam, nem én játszottam, hanem Jang Sam-su, aki jelenleg doktori képzésben van.)
Ezután elhangzott Womacktól még egy darab, az Intertwined, amely gayageum–brácsa–janggu összeállításra íródott. Ezt azért akartam mindenképp megmutatni, mert különösen jól sikerült benne a nyugati és koreai hangszínek összekapcsolása. Az ősbemutatón a brácsát Womack felesége játszotta, a janggun pedig – meglepő módon – maga Womack.
8.) Moses Bertran – Taking Your Hand Now (2022)
Végül egy egészen friss emlék: Moses Bertran spanyol zeneszerző (a beszámoló szerint jelenleg Kolumbiában tanít, egy katonai felsőoktatási intézményhez kötődve).
A darab címe: Taking Your Hand Now („Most megfogom a kezed”). Ennek személyes története van: írtam egy könyvet a modern gayageum-kottázásról, és az előszóban azt fogalmaztam meg, hogy akik a gayageum útjára segítettek – különösen az édesanyám –, ha élne, most szeretném erősen megfogni a kezét, és megköszönni neki. A zeneszerző ezt elolvasta, nagyon meghatotta, és erre építette a darab címét és hangulatát.
A mű egyszerre romantikus, közben koreai karakterű, és erősen érezhető benne a spanyol népzenei íz is. A kezdése különösen lírai. Emiatt számomra nagyon emlékezetes, és úgy érzem, hogy „nyugati formában” is nagyon szépen tud gayageumra „hangolódni”.
Az SNU Zoom-on 2026.01.16-án elhanzott előadás felvétele:
Zárás
Eddig néhány olyan művet mutattam meg, amelyek 1989-től a legutóbbi évekig különösen megmaradtak bennem. Őszintén: eredetileg gondolkodtam azon, hogy ebből „műfejlődési ívet” felrajzoló tanulmányt írjak, de az anyag túl nagy, túl sok munka lenne egyben.
Ma ezért inkább alapozásként tekintettem erre: néhány darabot mutattam meg, és azt érzem, a legfontosabb talán az, hogy a fiatalabbaknak, tanítványoknak látszódjon: a gayageummal ilyen irányokba is el lehet indulni, és lehet nemzetközi együttműködésekben gondolkodni. Bízom benne, hogy a következő generációk még tovább viszik ezt.
Köszönöm.
Be First to Comment