A nagymama után maradt hajszálak a fésűben, a gyerekkorból megtartott hajfonat a fiók alján, az ex haja a kanapé szövetén. Izgalmas a levágott, hátrahagyott hajat övező kettősség: bár sokszor undorodunk tőle, amint kap egy arcot, egy nevet és egy meghatározó szerepet az életünkben, máris élénk emlékképekkel és kavargó érzelmekkel töltődik fel. Ugyanakkor a virtuális térbe költöző mindennapjainkban – az otthoni fürdőkádban hívott analóg filmhez vagy a családi bakelitlemez-kollekció bővítéséhez hasonlóan – a hajtincsek gondos gyűjtése furcsa kuriózummá halványult. Jeney Judit HairMemory című projektje ezt a régi hagyományt porolja le és helyezi kortárs fénytörésbe.
„A történelem előtti időkben különböző kultúrák a hajat spirituális jelentőséggel ruházták fel. Mivel a levágása nem jár fájdalommal vagy vérrel, ráadásul visszanő, rituálék és mágia részévé vált, valamint többször mutatták be áldozatként.”
Judit kiemeli, hogy a haj megőrzésének évezredekre visszatekintő, kulturális jelentősége és funkciója többek között sajátos aurájának köszönhető. Emberi „testrészként” egyedi szerkezete, színe, illata, és textúrája még az esetleges fizikai távolság ellenére is közvetíti egy adott személy Itt és Most-ját. Többek között az emlékezettel való szoros viszonya révén a belőle készült, ajándékozható ereklyék a viktoriánus korszak tárgykultúrájának fontos gyász és szerelmi jelképeivé váltak. A fotográfia megjelenésével ezek jelentősége csökkenni kezdett – egyetlen hajtincs helyett a technikai kép az elhunyt családtag vagy a távoli szerető arcmását a tükör hitelességével őrizte meg. Walter Benjamin pár évtizeddel később ugyan rámutatott, hogy a természeti tárgyak különleges auráját éppen a fényképezéssel beköszöntő reprodukálhatóság, tömegesíthetőség számolja fel, az emlékezésben máig a fotó játssza a főszerepet.
Az egyre digitalizálódó emlékezéssel szembe helyezkedve Judit már korábbi munkáiban is az emberi haj auratikusságát vizsgálta. A témához közvetettebben, de nagyon érzékenyen kapcsolódó Imprint című alkotásában a csuklón vagy az alkaron hordott hajgumi bőrön hagyott nyomát öntötte bronz karkötőkbe. Az ékszerekből és egy tárgyegyüttesből álló HairMe című projektjében már egyértelműen a haj, mint médium került fókuszba – az emberi hajszálakat tartalmazó fogkefe, borotvaecset és fésű eredeti, hétköznapi funkcióját elveszítve személyes relikviává vált.
Ez a gondolatmenet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült, HairMemory című diplomamunkájánál folytatódik, amely során kortárs tervezői attitűddel értelmezte újra a viktoriánus korszak hajportréit és hajalbumjait. Míg az előbbit ekkoriban gyakran medálként hordták, amelynek külső oldalába a fontos személy sziluettjét, belső oldalába pedig egy tincsét helyezték, addig az utóbbiban családtagok névvel és dátummal ellátott hajszálait rögzítették. A két korabeli hagyományt összekapcsolva Judit egy haj megőrzését egyszerre ékszerként és sík felületen elhelyezhető díszként szolgáló tárgyat tervezett.
„A hajjal való anyagkísérletek során egy olyan megoldást kerestem, ami nem diszkriminál semmilyen hajtípust, nemet, mennyiséget, textúrát vagy hosszúságot. A forma esetében pedig fontos volt, hogy megőrizzem a hajszálak tulajdonságainak központi szerepét és hogy ne vonjak be egyéb anyagokat, így végül a nemezeléssel kezdtem el kísérletezni.”
A személyességre építő koncepció miatt Judit a tervezés során szorosan együttműködött a felhasznált hajtincsek tulajdonosaival. A vékonyra préselt hajlapokból lézerrel kivágott oldalportrék például a résztvevők számára fontos hozzátartozókat ábrázolják. Az apró hajképeket befoglaló formák készítésénél az időtállóság aspektusa számított a legtöbbet – bár a keratinnak köszönhetően az emberi haj rendkívül ellenálló, mégis érzékeny lehet a hőre, a kémiai anyagokra és különböző mikroorganizmusokra. Végül a hajlapok három, körkeresztmetszetű üveglap közé fogva váltak tartós maroktárgyakká, amelyek a nemesfémből forrasztott kerettel könnyen alakíthatóak át nyaklánccá is.
„Mivel ma egyre inkább a digitális emlékek és az online jelenlét dominálnak, így a hajat tartalmazó, vagy az abból készült emléktárgyak visszahozhatják a személyesség, az érintés és az anyagiság élményét.”
Jeney Judit diplomaprojektje a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Ékszertervezés és fémművesség MA szakán készült, témavezetője Vági Flóra, mestermunka konzulense Tengely Nóra volt.
Juda portfoliója IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Juda munkájáról az octogon.hu oldalon is megjelent egy cikk, itt olvasható:
https://www.octogon.hu/design/hairmemory-friss-diploma/