Szeptember 4-én meghallgattuk P. Nagy Gabi fenti című előadását. Ide másolom a beharangozót: Egy idősebb nő, végig egy fiatalemberhez beszél az életről, a szenvedésről, a…
Posts published in “Színház”
Időközben lezajlott a bemutató és az azt követő két előadás. Azt gondoljuk, hogy az est szakmailag nagyon sikeres volt, ezt talán a Facebook megjegyzéseken lehet…
Az ELTE hallgatói alkotta ELTEátrum Társulatát láttuk vendégül, akik Székely Csaba drámatrilógiájának (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) első darabját, illetve annak átdolgozott változatát adták elő. Őszintén szólva elég meredek gondolatnak…
December 15-én kedves karácsonyi ajándékkal lepte meg az érdeklődőket a Holdvilág Kamaraszínház, Pogácsa az Arénában nevű társulata. A Koltai Judit vezette, középiskolások alkotta csoport sok…
A Pesti Szabad Szalon és az Arany Oroszlán Klub által szervezett Őszi Kortárs Fesztivál egyik fellépője a Viháncos duó volt. A Kiválasztott szerep című előadásuk kicsit messze…
Az esemény szerencsésen lezajlott. Ilyen sok látogató még soha nem fordult meg egy napon az épületben. A rendezők, a színészek, sőt mi, a vendéglátók is…
„Appsurd-grotex” egyfelvonásos darabbal indul el az A.O.K. színházi, kulturális karrierje egy amatőr együttes, a Modern Dolgok Színtársulat jóvoltából. Május 5-én 19 órára, 6-án 18 órára…