Press "Enter" to skip to content

Filmklub – Aranypolgár

Szeptember 22-én csütörtökön 18:30-kor várunk Benneteket, hogy közösen megnézzük és beszélgessünk erről a méltán híres filmről. Fruzsi ajánlója:

Orson Welles Aranypolgára új utakat nyit meg a ’40-es évekre megmerevedett struktúrákban gondolkodó amerikai film számára és számos követőre talál nem csak amerikában de az európai filmesek között is. Filmtörténeti jelentősége ellenére megbukik és Welles következő filmjeiben már nem élvez akkora szabadságot mint az Aranypolgár esetében.

„Az Aranypolgár egy nyomozás történetét meséli el, amelyre egy újságíró, nevezett Thomson vállalkozik, hogy kiderítse Kane utolsó szavainak értelmét. Szerinte ugyanis egy ember utolsó szavai magyarázatot adnak egész életére is. Ez talán igaz. Soha nem tudja meg egyébként, mit akart mondani Kane, a közönség számára azonban kiderül.Nyomozása öt személyhez vezeti el az újságírót, akik mind jól ismerték Kane-t, s szerették vagy gyűlölték. Ők öten öt különböző történetet mesélnek el Thomsonnak, mindnyájan a maguk szemszögéből, oly módon, hogy a Kane-ről kiderített igazság nem vezethető le mint egyetlen igazság egy személyiségről, hanem mint az összessége mindannak, amit elmondtak róla (…) Soha nem látható a szerző objektív szemével. A film célja inkább a probléma objektív bemutatásában, mintsem megoldásában rejlik.”

Jól öltözzetek fel, mert hideg lesz!

2 hozzászólás

  1. J.A. J.A. 2011.09.24.

    Tegnap kaptam egy levelet Idától, melyben kifejtette, hogy nem tetszett neki a film utáni beszélgetés második fele a ketrecben felnevelt állatokról, stb. mert az már nem az emberi kapcsolatokról szólt.

    A filmklub célja valóban az, hogy a filmet elemezzük. A moderátor munkáját nem árt, ha megkönnyítjük azzal, hogy erre egy picit figyelünk.

    Talán deklarálni kellene, ha ez befejeződött, és attól kezdve kötetlen beszélgetés formájában természetesen bármiről szó kerülhet…

    Egyelőre nem tematikus filmklubot képzeltünk el, talán csak az a fontos, hogy értékes, elgondolkodtató filmeket nézzünk meg, melyeken keresztül választ kaphatunk a bennünket, egymást érintő kérdésekre. Ha esetleg ajánlotok filmeket a kéthetente tervezett alkalmakra, azt megköszönnénk…

    • Székács István Székács István 2011.10.05.

      Én is fogok ajánlani filmeket, ha tehetem, szívesen. Jó lesz újranézni veletek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük