November 19-én rendezték meg a 2013-as Vallástudományi Konferenciát az ELTE-n. Két előadásra szeretném felhívni a figyelmeteket.
Szigeti Jenő egyetemi kutatóként és protestáns lelkészként igen jó ismerője a kisegyházakon belül zajló folyamatoknak. Gondolatait hallva gyakran magunkra ismerünk, meglepve tapasztaljuk, hogy a problémáink nem egyediek, egy működő mechanizmus részei vagyunk, mely értelmezhető, és ha okosak vagyunk, akkor kezelhető. Gyakran találkozunk ellentmondásokkal, ügyelnünk kell a kényes egyensúlyokra.
Nyitottság.
Ha egy egyház bezárkózik, annak a legbiztosabb következménye, hogy elhal. Egy vallás, vagy vallási közösség minden NEM válasza az élet kihívásaira a mai ember mai kérdéseire, előbb vagy utóbb ahhoz vezet, hogy ez a vallás, vagy közösség értelmét veszíti, szétesik, megszűnik. A nyitottság viszont kísértés is. Hogyha az egyház teljesen azonosul azzal a közeggel, amelyben van, akkor semmi értelme nem lesz a létének, ezt hívják elvilágiasodásnak. Elveszti befolyását, értelmetlenné válik. Külső kapcsolat nélkül nincs egyház. A megíztelenedett egyház, nem egyház. A bezártság és nyitottság dilemmája alapvető, fontos, hogy kialakuljon a jó arány.
A szervezettség.
Az egyházban akkor jó lenni, ha a közösség működőképes. Ehhez mindenkinek meg kell találnia a helyét, és jól kell tennie a dolgát. A szervezet mégsem lehet öncélú, mert akkor elveszíti a kapcsolatát az élő közösséggel. Nagyon jó példa Ferenc pápa törekvése a bürokrácia leépítésére és átalakítására. Többek között azt mondja, a Vatikán államnak kevésbé állam szerűnek kell lenni.
Az összezártság érzése
Minden egyházban, minden közösségben jelen kell lennie az összezártság érzésének, tudatának. Az egyház az aktívan munkálkodó kisközösségekből él. Ha a kisközösségek elhalnak, a tömeggé lesz a közösség, elveszti az létének egyik alapvető célját. Ha viszont a kisközösségek öncélúak lesznek, akkor találkozhatunk a szektásodással.
[box]Minden élő közösségben vannak nyitottság pártiak, vannak szervezet pártiak, és vannak kis közösség pártiak. A három irányultságot össze kell egyeztetni akkor dinamikus, és akkor jó egy egyház.[/box]
Milyen törvényszerűségek szerint változnak az egyházak?
Az egész történelem változások sora. Nem lehet mondani, hogy van egy örökké való hit, amit örökké valóan ugyanúgy élünk meg. A vallás, a hit megvallásának a módja, térben és időben változik. A térben megfelelő földrajzi körülményeket, az időben folyamatosan változó társadalmi viszonyokat jelent. Még a zárt, homogén közösségekbe is állandóan betör a változó világ, és folyamatosan kérdéseket tesz fel, és ezekre a kérdésekre válaszolni kell. Kétféle reakcióval találkozunk:
Az egyiket konzervatív, vagy fundamentalista reakciónak hívjuk, mely azt mondja, igen, úgy maradunk meg, ha mindent úgy csinálunk, ahogy az atyák mondták, és nem változtatunk. A másik tábor azt mondja, hogy változni kell, változni kell, a kérdés csak az, hogy hogyan?
Meg kell keresni a mai életnek megfelelő lelkiséget, illetve párbeszédet kell folytatni az alapokkal. Meg kell vizsgálni, hogy mi a Biblia mai üzenete? Van tehát egy teológiai munka, és van egy lelkiségi vagy spirituális törekvés. Elindul egy belső harc a konzervatívok, fundamentalisták és a változni akarók, reformerek között.
Az egyháznak dönteni kell. Ha a konzervatívok mellett dönt, akkor új egyházak indulhatnak el, szervezetileg leválhatnak ezek a testek. Luther, ha tudná, hogy van lutheránus egyház, pörögne a sírjában. Ezerszer bizonyított tény, ő soha életében nem gondolta, hogy külön egyházat alapít. (Ha a második vatikáni zsinat nem olyan okosan döntött volna, és nem a reformok útjára állt volna, talán ismét egy új, a konzervatívoktól elszakadt egyház keletkezett volna. Ez persze csak fikció.)
Az élet tehát felvet alapkérdéseket, és ezekre a kérdésekre választ kell adni. A mai ember, mai kérdésére adott mai válasza új tanítási hangsúlyokat, új lelkiséget és új szervezeteket hoz létre. És ezek az új szervezetek, új lelkiségi mozgalmak vagy belül maradnak az egyházon, vagy azon kívül élnek. Éppen ezért az egyház változik, vagy ha nem akar változni, akkor törik.
Ha az új vallás felekezetek valós, reformatív felismerést hoznak létre, kialakul körülöttük egy élő közösség. De, hogyha ez nem valami reformatív felismerés hanem sértődöttség, egyéni ambíció stb., akkor előbb, vagy utóbb a közösség elhal. Az egyház története tele van elhaló felekezetekkel.
Az új, kiinduló felekezetek igyekeznek megtalálni a kontinuitásukat a múlttal. Ez nagyon fontos. A baptisták például visszavezetik egészen keresztelő Jánosig a történetüket. Az új vallásfelekezetek az első generációs időben meglehetősen agresszívak, azt lehetne mondani, hogy a kamaszkori pimaszságot örökölték, mert meg kell, hogy valósítsák önmagukat, el kell mondaniuk, hogy miért mások, miért vannak egyáltalán. Fontos azonban, hogy ezek a vallásos felekezetek színezik az egységes vallásos palettát, és bizonyos hiánybetegségeire is rámutatnak annak a közegnek, ahonnan kiváltak. Tehát az okos egyházi magatartás az, hogy nézzük meg, milyen kérdésekre nem tudtunk választ adni, és ők milyen kérdésekre adott válaszaikkal lettek népszerűek.
A valós vallásfelekezetek négy csoportra oszthatók.
- A történelmi egyházak esetén egyszerű a képlet, ezek egy tradíciót képeznek, melybe a tagjaik beleszületnek.
- Egy második csoportját a vallásfelekezeteknek szabadegyház névvel illetik. Szabadon döntöm el felnőtt korban, hogy melyik közösség tagja akarok lenni. Ezek a közösségek szilárd szervezettel rendelkeznek, ezekben a közösségekben a tagságnak feltétele van, és ha én nem teljesítem ezeket a feltételeket, akkor kizárnak.
- A harmadik csoport a mozgalmi, szupernóva jellegű vallásfelekezetek. Jön egy nagy, karizmatikus valaki, elprédikálja magát, hogy a mai embereknek, mai kérdésekre mi a mai válasz. Ezek a vallásfelekezetek általában egy generációsak. Meghal a szupermen, és előbb vagy utóbb, elkezdenek az utódok veszekedni. Ezek nagyon labilisak, mert szervezetük nem alakult ki, egységes tanításuk sincs, csak úgy körülbelüli.
- Van egy negyedik csoport is a kereszténység körében, melyek zárt szervezetben vannak, egy kicsit azzal játszanak, hogy félig illegálisak, nagyon ügyelnek arra, hogy zárt közösség legyenek. Ezeket úgy lehetne jellemezni, mint egy vallásos társaság, mely a falakat és a kapukat szigorúan őrzi. Ilyen például a Jehova tanúi egyház.
Zsákutcában az európai kereszténység?
Az európai kereszténység zsákutcában van. Megtört a keresztény felekezetek évszázados monopóliuma, jelen van egy harcos felvilágosodás, melyet valami új pogányságnak is nevezhetünk. Az emberek a régi vallásuk helyett valami olyat keresnek, amibe nem beleszületettek. Megjelentek az álvallások sokszor politikai színezettel, hiszen vallás-szerű jelenség a kommunizmus, fasizmus, nacionalizmus, stb.
A hagyományos egyházakkal szemben új egyházmodell jött létre, amelyben inkább az emberekkel való törődés, a belmissziós irányultság erős, és amelyben a mai ember életérzése is megtalálható. A mai ember érezni akar. A posztmodernizmus egyik fő témája az egó, önmagunk vallásos tisztelete, siker imádata, a közösség dicsérete, és az élvezet…
Nagypál Szabolcs római katolikus teológus valahol azt írja: „A vallásközi párbeszéd az emberiség és a Föld túlélésének és megszentelődésének egyik záloga; számomra pedig kitárja lelkiségi látóköröm kiszélesítése és bölcsességem elmélyítése lehetőségének kapuit.” Vallásközi Párbeszéd Társasága (VPT) tagja, az „Ökumenikus és vallásközi párbeszéd ma” című előadást alább hallgathatjátok meg:
[audio:http://con-spirito.hu/2013_11_19_nagypal_szabolcs_korr.mp3]
Az előadás így fejeződik be:
[box]Az álláspont, amelyet ajánlunk a vallásközi párbeszédben az a sokszínűség, vagy pluralizmus álláspontja: Nálatok IS vannak igazságok, amelyek gazdagíthatnak bennünket. A sokszínűség álláspontja szerint tehát mindegyik vallásnak joga van létezni, ugyanakkor kötelessége a többiekkel párbeszédet folytatni. A vallások küldetéstudata, missziója, és hivatástudata, valamint az önazonosság identitása természetes dolog, és éppen ez adja az életváltoztató erejüket. A küldetéstudatok nem semmisülnek meg, és az önazonosságunkat nem kényszerülünk föladni, hanem ezek éppen, hogy kiegészülnek a másik, önmagunk és a világ mélyebb megismerésével, és talán a Jóisten kifürkészhetetlen terveinek a további kutatásával is.[/box]
Be First to Comment