Press "Enter" to skip to content

Az Albinoni a Duna Palotában és még valami

Néha érdemes elgondolkozni azon, hogy hány féle módon lehet beleszaladni valamilyen nem várt helyzetbe, melyből nem mindig könnyű “kimászni”.

Néhány barátommal, mindenek előtt Zsólya Tibivel sokéves EPMSZ-es tapasztalataink alapján elhatároztuk, hogy kialakítunk egy (viszonylag) könnyen teleportálható (áttelepíthető) rendszert, mely segítségével online tudunk közvetíteni, rögzíteni előadásokat, vitákat, többszereplős eseményeket. A mobilitásra azért volt szükség, mert nem volt fix helye a közvetített összejöveteleknek. A Deák Ferenc téri evangélikus templom, a Díszterem, a “Kisterem” voltak a helyszínek, végül pedig az Evangélikus Múzeum mintaszerűen felújított előadója az épület pincéjében. Az eltelt kilenc év alatt érdekes előadásokkal, a szakmájuk legjobbjait reprezentáló előadókkal, találkoztunk. A főleg Horányi Özséb, Kamarás István, Kőszegi Ábel, Bibó István által szervezett előadások és fórumok, viták – úgy gondoljuk körtörténeti értékkel bírnak.

Közben, illetve ezzel párhuzamosan felmerült, hogy ezeket a tapasztalatokat máshol is fel lehet használni. Kisebb koncerteket, kiállításmegnyitókat, különböző előadásokat rögzítettünk itt a klubban és máshol. A folytatás az S4 volt, ahol régi ismerősünkkel, Zsigmond Balassával felvettünk – kísérletként – egy Albinoni próbát.

A koncert felvétel egy kicsit más mint a viták közvetítése. Vizuálisan kell követni a koncert folyamatát, jó ritmussal kiemelni az énekest, a szólt játszó hangszert, váltani a karmesterre, bemutatni a környezetet, esetleg a közönséget, váltani a vonósok, stb. csoportjára. És persze van itt még egy lényeges dolog, kiemelten fontos a felvett hang minősége, hiszen ezért járnak koncertre az emberek, ezt szeretnék később a felvételen ismét hallani.

A jó vizuális megjelenéshez a következők kellenek:

  • Elég jó kamerák. 700 ezernél kezdődnek a valóban használhatók. Nekünk két 90 ezres és egy 300 ezres van. Szóval vadul pályázunk, hogy sikerüljön előre lépni.
  • A kamera, ha nem áll mögötte egy használható, képzett operatőr, elég keveset ér.
  • Nagyon fontos, hogy a kamerák képét a felvétel vezetője egyszerre lássa, és egy utasítórendszerrel tudja az operatőröket irányítani. Annál nincs kiábrándítóbb, mint amikor szerkesztésnél derül ki, hogy 3-4 kamera ugyanazt mutatja, vagy mindegyik rosszfelé mozog.
  • Ha van pénzünk a technikára és hajlandók vagyunk áldozni rá, óriási segítséget jelent egy ATEM Mini Extreme ISO nevű ketyere, mely fantasztikus dolgokra képes. Párhuzamosan mutatja és rögzíti akár 8 kamera képét és a keverőből hozzáadott hangot – további rengeteg érdekes és hasznos szoláltatással.
  • Az ATEM által rögzített iszonyú mennyiségű információt a DaVinci program komplett képes behúzni, és átszerkeszteni. Persze nem ingyen, egy 1.3 milliós szupergép kell hozzá, mely képes 8 darab, 60 fps-sel felvett film paralel kezelésére.

Na és a hangról… Zsólya Tibi és újabban Vajda Ágó segít megoldani ezt a számomra elég nehéz dolgot. Nem értek hozzá, nem is szívesen írok róla, de azért néhány tapasztalat:

  • A mikrofonok és tartói nagyon zavaróak lehetnek a képen, bel kell kalkulálni a látványba, vagy el kell dugni őket.
  • Nagyon kell ügyelni, hogy a felesleges hangok ne szűrődjenek bele a felvételbe. A zenéhez használt, egész teret vevőkkel ha egy konferenciát veszünk fel, behallatszódhat ha valaki az orra alatt belemorog, kommentálja a másik észrevételeit.
  • Minden térnek más az akusztikája, nagy gödör lehet.
  • Külön, kellemetlen műsor, ha felveszünk valamit, és közben hangosítani is kell. Okosan kell megválogatni a mikrofonokat…
  • Nagyon klassz, ha például egy színházban van beépített kábelezés, kiállás – főleg ha megbízhatóan működik. Na, itt ebbe szaladtuk bele. Már a felvétel során derült ki, hogy az egyik kábel kontakthibás. Lett is belőle ramazúri. Bezzeg ha a sajátunkat használtuk volna…

Most valami ilyesmi lett az eredmény (tehát fél mikrofonnal):

Be First to Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.