Jónéhány nappal ezelőtt tartottunk egy Zoomos osztálytalálkozót, melyre felkértük az egyik osztálytársamat – Makár Zsuzsannát – aki Olaszországban él, hogy tartson nekünk egy kis előadást…
Arany Oroszlán Klub és Kulturális Egyesület
Ma délután igyekszünk összehozni egy négy-kamerás közvetítést az Albinoni tavaszi, még mindig zárt koncertjéről, melyet 19 órától (Budapest) lehet megnézni, meghallgatni : Az alább látható…
Villányi Andrea kérésére felvettünk egy beszélgetést az S4-ben, mely a Háló népzenei sorozatának újra indításáról szólt. A népzenei koncertek önmagukban is szépek és vonzók, de…
Van egy kis meglepetésem. A pandémia “jóvoltából” valahogy összejöttünk a Szentendrei Ferences Gimnáziumba járt osztálytársaimmal, és megbeszéltünk egy virtuális találkozót. Az első örömteli összejövetel után…
Érdekes felkérést kaptunk, online kellett közvetíteni a Grassalkovich-kastély díszterméből a Szőcs Géza kezdeményezésére, a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius Költészeti Nagydíj 2021-es pályázatának…
Azt a megtisztelő felkérést kaptuk, hogy vegyük fel Sopronfalvi Ildikó online kiállításmegnyitóját. Ildikót elsősorban fotósként ismerjük, ám a mindennapjait statikus mérnökként múlatja most éppen abban…
A korlátozások miatt a Háló klubban nem léphetett fel közönség előtt a Fritz József vezette trió, ezért a klub vezetője Schön György megkért bennünket, hogy…
Újabb szép sikert ért el az Egyesületünk egyik tagja. A “sokoldalúság és a kísérletezés” szellemében a MOME-n meghirdetett “Jövő Fénye” pályázat nyertese Juda lett. A…
Ismét az S4 vendégei voltunk, megbeszéltük, hogy felvesszük az Albinoni zenekar karácsonyi koncertjét, hogy ezzel tudják pótolni az egyik óbudai templomba tervezett hangversenyüket. Ez végül…
Hogy ne kelljen keresgélnetek, mi a változás a cikkben, ide teszem az elejére. Lajos elküldte az alábbi előadás alapját képező könyv teljes szövegét pdf-ben, melyet…
Azoknak, akik megfordultak a házban szeptemberben, nyilván feltűnt a talányos és gigantikus XYZ plakát az udvaron. Hátha nem derült ki, most elmondom, a három betű,…
A BLV kulturális pályázatán elnyert összeg egy részét az Albinoni Kamarazenekar vendégül látására kívántuk fordítani. Zsigmond Balassával – az együttes alapító vezetőjével – a klub…
Ha az ember a Fővám téri vásárcsarnokban, vagy valahol a környéken összefut a nagy-szakállú, nem túlzottan ápoltnak tűnő Kéri Imrével, nem nagyon “ússza meg” egy-egy…
Szeptember 4-én meghallgattuk P. Nagy Gabi fenti című előadását. Ide másolom a beharangozót: Egy idősebb nő, végig egy fiatalemberhez beszél az életről, a szenvedésről, a…