Press "Enter" to skip to content

Irodalom Éjszakája – 2016.

Az esemény szerencsésen lezajlott. Ilyen sok látogató még soha nem fordult meg egy napon az épületben. A rendezők, a színészek, sőt mi, a vendéglátók is nagyon pontosan tartottuk a tervezett menetrendet. Pontosan 7 órakor kezdődött a kemence előtti térben Etgar Keret művének felolvasása. Bennünket nem lepett meg Őexcellenciája Ilan Mor, Izrael Állam rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetének látogatása, mert a TEK civil ruhás munkatársai már a délutáni órákban rendkívüli alapossággal átbogarászták a házat és a nagykövet távozásáig biztosították a helyszínt.

Ilan Mor jelenléte igen jó hatással volt Jan Klaus Breviáriumának felolvasására, mert mindenki az izraeli partícióba tódult, így a klubban kényelmes körülmények között hallgattattuk meg Pálos Hanna és Szacsvay László előadásában a darabot. A következő előadások mindkét helyszínen telt házzal folytak, becslésünk szerint több mint félezer ember fordult meg az eseményen.

Viktória ismét nagyot alkotott, a várakozók, és nem kevésbé a színészek között nagy népszerűségnek örvendett a kitűnő forralt bor, mellyel alkotója, Kürti Attila kínálta a vendégeket, a sarkon az EndorFine üzletben forró csokival melegíthettek az absztinensek.

Az előzetes tervek szerint mind a 22 helyszínen profi videósok rögzítették volna az előadásokat, ám erre sajnos nem került sor, így kénytelenek vagyunk csak a saját fényképeinket közreadni:

A képek táblázatban ide kattintva érhetők el.


Március 31-én este 7 és 11 óra között rendezik meg a Belvárosban a Cseh Centrummal az élen Irodalom Éjszakáját. A szervezők hetek óta kerestek különleges helyszíneket, hogy egy-egy ország egy-egy kiválasztott, kortárs írójának műveiből felolvasást tartsanak a Katona József Színház színészei.

A házunkat az Endorfine Csokiüzlet, illetve a kifüggesztett Ráday-cikk folytán találta meg dr. Segesdi Móni az Észt Intézet és dr. Vered Glickmann az Izraeli Kulturális Intézet igazgatója.

Az esemény rendezője Székely Kriszta, most folyik a helyszínek kialakítása, illetve a helyszíneken próbákra is sor kerül. A kemence előtt Mészáros Béla, a klubban Szacsvay László és Pálos Hanna fognak felolvasni.

Kürti Attila, illetve az általa képviselt Szent Benedictus borrend jóvoltából, a hideg pincébe lemenetel előtt egy -egy pohár forralt borral fogadjuk a vendégeket. A félóránként kezdődő, negyed órás előadások zökkenőmentes lebonyolítása nem lesz egyszerű. Fontos, hogy mászkálással, semmiképpen nem szabad zavarni a fellépő művészeket, ugyanakkor a közönség cseréjére mindössze 10-15 perc áll rendelkezésre.

Természetesen minden lakó meg van hívva, sőt a lelkesebbek beszállhatnak a forralt bor készítésébe és felszolgálásába. Székeket és poharakat Vered ígért, ezeket a kemence előtt és az udvaron helyezzük el. A klubban az saját székeinket fogják használni.

Az előkészítés, és legfőképpen az esemény lebonyolítása során némi felfordulás képzelhető el, amiért is az itt lakók megértését kérem. Az esemény ingyenes, nincs regisztráció, nem lehet tudni, hogy hány látogatóra számíthatunk. Az eseményeket több TV társaság és egyéb médium fogja rögzíteni, publikálni.

3 hozzászólás

  1. Chala Julius Chala Julius 2016.03.29.

    Gratulalok, es orulok annak a mi hazunkat veszik igenybe!!

    Udv,

    JC

  2. Pozsgai Ákos Pozsgai Ákos 2016.03.30.

    Csatlakozok, nagyon gratulálok én is hogy ilyen programot hoztok a házba! És természetesen ott leszek. Üdvözlettel,
    Ákos

  3. […] lezajlott az Irodalom Éjszakája 2016. rendezvény, itt olvashatnak róla. Az Izraeli Követség, az Izraeli és Észt Kulturális Intézet, illetve a Katona József […]

Hozzászólás a(z) Chala Julius bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük