Press "Enter" to skip to content

Posts tagged as “KÖN”

KÖN 2019. a Ráth-házban

Egy év kihagyással, 2019-ben ismét részt veszünk a Kulturális Örökségi Napokon, melyre idén szeptember 21-22-én kerül sor. (Idén viszont nem folytatjuk az Ars Sacra keretében…

Hírek a nyár derekára

Emlékeztetlek Benneteket, hogy néhány pályázaton sikeresen indultunk, ami egyrészt jó hír, másrészt természetesen kötelezettségekkel is jár, hiszen teljesíteni kell a vállalásokat, és a végén el…

KÖN 2014.

A 2014-es örökségi napokra (szeptember 20., 21.) a Ráth-ház a talán már hagyományosnak számító vendégszeretettel várja az érdeklődőket. Ebben az évben is 10 és 18…

Talányok kemence ügyben…

A Sütőiparosok, pékek című szaklap felelős szerkesztője és Németh István látogatott meg bennünket, hogy fényt derítsünk a pincében található rejtélyes kemence típusára, eredetére, funkciójára.

Még egyszer a KÖN 2011-ről

Várakozással és némi aggódással vártuk az Örökségi Napokat. Vajon lesz-e, aki egyáltalán kíváncsi a házunkra? Vajon nem lesz-e csalódás az idelátogatók számára, hogy csak ennyit…