Press "Enter" to skip to content

Kultúrházak éjjel-nappal 2015.

Kísérletképpen regisztráltunk a jelzett eseményre. Mint a jelentkezésünkből kitűnik, nagyjából az lesz a program mint a KÖN során, de közben dr. Holló Szilvia Andrea publikálta az épülettel kapcsolatos kutatási eredményeit, így azokról is beszámolhatunk.

Megállapodtam az IPM kiadójával, hogy kapunk néhány példányt a februári számból, hogy akit érdekel, a helyszínen meg tudja venni Ráday Mihály cikkével és még egy csomó érdekességgel. Őszintén szólva nem is tudtam, hogy még kiadják ezt a folyóiratot, a nagy múltú Budapest folyóiratról nem is beszélve. Nagyon elszoktunk a kézbe fogható újságoktól, folyóiratoktól. Egyébként a Fugában a Budapest folyóirat korábbi számaiért nem kell fizetni, csak a legfrissebbért.

A kemence bemutatótérben a penészesedés áldozata lett egy csomó klasszikus, már nem gyártott péksütemény, melyet a Pesti Barnabás Szakközépiskola diákjai szakkörön készítettek. A tönkrementeket ismét legyártják, már tudom, hogy kell preparálni, hogy meg is maradjanak. Természetesen az érdeklődőknek a sütés minden csínját-bínját elmondjuk.

Kürti Attila jóvoltából nem marad el a borkóstolás sem. Viktória a pinceklubban extra zsíros kenyérrel vendégeli meg a látogatókat.

Örömmel várjuk az érdeklődőket, és természetesen a ház tulajdonosait, lakóit szombaton 14 és 18 óra között vagy akár az után is!

One Comment

Hozzászólás a(z) Galamb Erik bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük