Emmi néni pici élete

Nagy szeretettel vártuk Emmi nénit, Brassai Józsefnét, a Libál optika tulajdonosát az Arany Oroszlán Klub első beszélgetésére, akit kedves egyénisége, nagyszerű szakértelme a Belváros egyik legismertebb, köztiszteletnek örvendő polgárává tett. Nem ért bennünket csalódás. Több mint egy órán át hallgathattuk a 94 éves, igen szerény hölgy szépen formált mondatait, a szó szerint „köztünk élő” történelemről, a hivatásról, az okos, találékony segíteni akarásról, segíteni tudásról…

Az 1838-as nagy pesti árvíz levonulását követő időben a város szépen gyarapodott. A körzők kellettek a híres építészeknek, Ybl Miklósnak, Lechner Ödönnek és kor többi mérnökének, akik csodálatos palotákat terveztek abban az időben.

Széchenyi István (vagy talán Deák Ferenc) hívta meg Magyarországra a Morvaországban született, tevékeny körzőkészítő mestert Antony Libált. A Bécsből Pestre költözött „Circle Meister” üzlete hamarosan szépen prosperált a Curia utcában egy régi, kis házban. (Az első Libál üzlet más források szerint valahol a mai Mátyás pince helyén, az Irányi utcában volt.)

Később rájött, hogy optikával is érdemes foglalkozni, erre az 1850-es évektől sort is kerített. Az alapanyagok mind külföldről érkeztek, híres ügyfelei közé tartozott Arany János, Petőfi, Madách, Deák Ferenc, sőt a kor híres orvosai, Hirschler Ignác, Lippai Gáspár, Semmelweis Ignác.

Libál úr később üzembe helyezett egy lábbal hajtott, áttétellel szerelt svéd csiszológépet, amellyel nem üveget, hanem „hegyi jegecet” (hegyikristályt) csiszolt. Ezt természetesen csak a főnemesek, nemes emberek, akiknek sok pénzük volt, tudták megvenni.

Ezt követően jött a bí üveg, ami lehetővé tette az optika széleskörű elterjedését Magyarországon. (Bí üveggel dédapáink drótkeretes szemüvegében találkozhattunk, mindkét felülete domború volt.) [VIDEÓ: Kezdetek]

Később a Curia utcából az üzlet a Veres Pálné utcába, egy a jelenlegi üzlettel szemben levő házba költözött. Abban az időben itt még a Duna árterülete volt, ezért hat lépcsőfokot kellett megtenni, hogy az üzletbe jussanak.

Antony Libál üzletét 1877-ben jegyezték be a korabeli cégbíróságnál. Nagy vevőkörrel rendelkezett, akik közül sokan vidékiek, sőt külföldiek voltak. A heti piacra kocsin szállították az üzletből a szemüvegeket.

Akkortájt három, a Mississippi homokjából öntött kővel csiszolták a keretbe az üvegeket. Lencsét akkor még nem készítettek Magyarországon, azok Csehországból, Németországból érkeztek. Optikákat, bí üvegeket az első világháború háború alatt kezdtek csiszolni, főleg kitört kirakatüvegekből.

Libál bácsi a körzőkhöz és az optikához értett, a felesége, a rendkívül ügyes, okos Eszti néni pedig az üzletet vitte. Öt gyerekük született (Lajos, Erzsébet, Imre, Rózsi, Ilonka), akik közül három lett optikus, illetve látszerész, de egyik sem maradt meg a szakmában.

A Libál családnak (a gyerekeknek és az unokatestvéreknek) összesen hét üzletük volt a korabeli Budapesten. Itt érdekes történetek következtek arról, hogy bizony azok, akik nem maguk hozták össze az üzletet, azoké hamar „széjjelszaladt”. A lóversenyezés, egy nemesi származású feleség, akinek a jóvoltából az ura többet járt vadászni, mint az üzletbe, nem volt jó hatással az üzletre.

Az ifjabb Libál Lajos mesélt Emmi néninek ezekről az időkről. Eszti néni mindent megadott a „fiúknak”, hogy jól elvégezzék a munkájukat. Az alkalmazottak gyakran éjjel 11-ig dolgoztak.

Eszti néni elég hamar meghalt, még a 20-as években. Az üzletet ezt követően az idős Libál Lajos vitte az alkalmazottakkal. Az első világháború „betett mindennek”, majd jött a kommün…

A háború után megszaporodott a látszerészek száma. Mind a hazai, mind a külföldről érkezett látszerészek száma megnőtt. A „hatlépcsős” épületből a mai Veres Pálné utcába költöztek, a mostani Éva szabó üzletének a helyére. A ház Putnoki kegyelmes úré volt, a második emeletig piros szőnyeggel a lépcsőházban. Az udvarban volt a műhely, és elől volt az üzlet – 1932-ig.

A Libál unokahúgok és a Doór lányok is itt tanultak, az utóbbiak később egy új, látszerész nemzetséget alapítottak.

Az idősebb Libál Lajos talán 1929-1930 körül halt meg, az üzlet három testvéré, Rózsié, Imréé és Ilonáé lett. A gazdasági válság alatt a három tulajdonos két alkalmazottal, nagyon nehezen vitte a boltot.

1937-ben a háború előszelére indult meg a komoly forgalom, Emmi néni ekkor került az üzletbe. Az optikán kívül esőmérővel, szélsebesség mérővel, fokolókkal és hasonlókkal foglalkoztak, de ezekből sajnos nem maradt semmi, mert 1952 októberében az államosítás során elvitték mindet.

Hasonló sorsra jutott a műszem készlet, mely Schwarzwald-ból származott. A szemprotézisek kisiparilag, üvegfújással készültek. Volt olyan, amelyet a sérült szemre tettek rá, de volt olyan is, amelyet az eltávolított szemtestet helyére kellett illeszteni. Nagyon sok embernek volt fél szeme a háborús repeszdarabok, a mainál több fizikai munka, és egyéb balesetek miatt. Külön volt jobb, és bal műszem. A behelyezés attól függött, hogy az orvos mennyit távolított el a szemmozgató izmokból. Emmi néni nagyon jól értett ezekhez, volt, hogy egyetlen nap alatt 32-t eladott. Nem volt könnyű behelyezni, kivenni, megtanítani a fertőtlenítését, használatát, ápolását. Ma is létezik ilyesmi, de az államosítás óta nem tartozik az üzlet profiljába.[VIDEÓ: Műszemek]

Hogy került Emmi néni az üzletbe? „Liga gyerek” volt, aki az első világháború után – hogy egyáltalán életben maradjon – a Gyermekmentő Liga segítségével, Belgiumba, egy gabona nagykereskedőhöz került. Első osztályba nem járt, mert itthon már nem tudta elkezdeni az iskolát, Belgiumban még nem tudott flamandul, ezért csak a második osztályban kezdett tanulni. A bácsi nagyon szerette őt, de „a néni szemétől félt”. Idős korára értette meg, hogy a nő vigyáz a gyerekre, a férfi játszik vele. A szigorú szemekben a féltés, a gondosság látszott. Örökbe akarták fogadni, de ő mindig hazavágyott. [VIDEÓ: Belgium]

Közben elveszítette édesanyját. „Aki az édesanyját veszíti el, az teljesen árva. Aki az édesapját veszíti el, az csak félárva, mert a mama mindent pótol.”

Amikor végleg hazaért a belgiumi és svájci évek után, nyelvi gondjai voltak. Keverte a flamandot és a „switzer düts”-t a magyarral, nehezen talált munkát. Olyasmivel szeretett volna foglalkozni, amiből megélhet. Négy testvére már volt „valaki”, ő még „senki”. Iparra gondolt, az órás vagy ötvös szakma tetszett neki.

Egyszer eltörött az apuka szemüvegkerete, Emmi néni szaladgált Gödöllőn a nyaralás alatt, hogy megcsináltassa, és végül látta, hogyan javítják meg. Megtetszett neki, itthon, üzletről üzletre járt, hogy felvegyék tanulónak, de nagyon sok pénzbe került volna. Végül egy unokatestvére révén, aki az iparügyi minisztériumban ismerte az egyik vezetőt, került Libálékhoz. A papa (aki természetrajz szakos tanár, és iskolaigazgatóként ment nyugdíjba) megnyugodott, hogy neki is lesz a kezében valami… Jött a háború, és bizony, Emmi néni tartotta el a családot. Helyt tudott állni annak ellenére, hogy a Mester utca 5-ben – ahol laktak – a bombázás alatt három emelet rászakadt az óvóhelyen, súlyos fejsérülést okozva.

Emmi néni a háború után ismerkedett meg Brassai Józseffel. „Isten áldotta jó ember volt.” Már 35 éve elmúlt, hogy meghalt. „Apám volt, barátom volt, társam volt, mindenem volt, nagyon jó ember volt.” Büszke volt Emmi nénire. Csak egy „dolog” volt közöttük: Miért nem jössz hamarébb?

Emmi néni lassan 74 éve dolgozik az üzletben. A szakmának egyetlen nagy problémája van – csinálni kell. Ez a fő. Az üzletajtó kinyíljon, és ha a vevő jön, és van pénze, megtalálja azt, amire szüksége van. Ha esik, ha fúj, az ajtónak ki kell nyílnia. (Egyszer Emmi néni Olaszországban megbetegedett, mentő hozta haza Velencéből. Másnap már kinyitotta az üzletet, nem tudták rábeszélni, hogy néhány napot pihenjen…)

Bátyja (a később Nemeskéri János néven híressé vált antropológus) Bartucz Lajos professzor mellett gyakornok volt. A hajdúk antropológiájáról írt disszertációjához, illetve az ivádi kutatásaihoz rengeteg adatot összegyűjtött, és megkérte Emmi nénit, esténként segítsen neki rendszerezni. Így került a gyakorló látszerész közvetlen kapcsolatba az antropológiával. Jó szeme volt a rajzhoz, felfogta, hogy mennyire más az emberek orra, koponyaformája, megismerte a semmi orrt, a kampós orrt, pisze orrt, a keleties palacsinta arcot, és ettől kezdve azt nézte, hogy kinek, milyen keret áll a legjobban tekintetbe véve a méreteket, a pupilla elhelyezkedését és még sok mindent…

A legjobb szemüveggel sem lehet látni, ha nem ül be az arcba. A döntő az, hogy kapcsolódik az orrnál, a halántéknál és a fülnél.

Már a háború után elkezdtek kereteket készíteni celluloidból, de csak egy-egy méretet. Az optika csak üvegből készült, mely nagy dioptria esetén igen súlyos volt. Kisméretű üvegek kellettek ilyenkor, hogy ne sebesedjen ki az orrnyereg. Ez a kisebesedés néha még műtéthez is vezetett. A vatta, a kipárnázás még rosszabb volt, mert a bacilusok melegágyává vált az orrnyereg. Csak az segített, ha sok-sok munkával a keretet igazították pontosan az orrhoz.

Voltak különleges esetek. Egy bolgárkertész lánya nagyon hirtelen nőtt meg, a szem nem tudja ilyenkor követni a test méretét, és erősen mínuszos lett, 32 dioptriát írt fel neki az orvos. A háború után képtelenség volt ilyen lencsét beszerezni. Emmi néni nem esett kétségbe. Klein néni zálogháza az Irányi utcában volt, ott látott egy ólomkristály pohárkészletet, melynek egyik darabját megvette, gyémánttal kivágta a lencséhez szükséges részt, és a Vígszínház mögött, egy pincében dolgozó, templomablak készítő mesterrel csiszoltatta meg a szükséges méretre. Amikor a papa meglátta a kész szemüveget, elsírta magát boldogságában. A leány lehajolt hozzá, úgy puszilgatta, hiszen „megnyílt előtte a világ, látott”. [VIDEÓ: 32 dioptria]

Egy kis fiúcska, egy festőművész gyermeke, hályoggal született. Nem értették, hogy a gyerek mindenhová mászott, és mindent a kezével akart tudomásul venni. Körülbelül nyolc éves volt, amikor meg lehetett műteni. Ezt követően Emmi néni egy felnőtt keretből állított össze neki szemüveget. „Amikor a mamával együtt bejött és rátettem a szemüveget, nézett, és először csak elkezdett picit dadogni, anyu, te ilyen csodálatosan szép vagy? Ez volt az első szava. Sok munka volt a szemüvegen, de megérte.”

Ezek olyan apró kis momentumok az életben, melyek erőt adnak a többihez. Ezek azok a pillanatok, amelyeket nem lehet elfelejteni.

Emmi néni jó érzékkel tudja kiválasztani a szükséges keretet. Néha olyan trükköt alkalmaz, hogy a keskeny arcú klienseinek gyermek keretet ad, és felnőtt, hosszú szárral szerkeszti össze. A szemüveget végül is a koponyára dolgozza rá, hogy kényelmesen, jól lásson az illető.

Mindig bújta a könyveket. Az ember szeme, sohasem ideális, mindig torz egy kicsit. Ha cilinderes, nem fókuszpontja, hanem fókuszvonala van, ezt kell korrigálni ellenirányban. Az egész rendszer ráadásul állandó mozgásban van. Másként látunk reggel fáradtan, vagy este. Két egyforma óránk, két egyforma percünk nincs. Ha jól korrigálunk, csodálatos képet kapunk – tartja. [VIDEÓ: Az optikáról]

Emmi néni ragaszkodik ahhoz, hogy a szemüveget az orvos írja fel, ő pedig megcsinálja. Persze van rá eset, hogy változtatni kell. Egy ifjú katona a közeli Tiszti Kaszinóból, megkapta a szép új szemüvegét, jött panaszkodni, hogy valahogy idegen neki. Emmi néni visszaküldte az orvoshoz, ám a tanár úr azt mondta, majd pár nap múlva megszokja. A fiatal tiszt elesett, és eltörte a karját. Kiderült, hogy 90 fok eltéréssel írták fel neki a szemüveget a helyes szöghöz képest, az orvos nem figyelt a keresztcylinderre. Az orvos is ember, ő is vét. Nagyon sok hiba van. „Mindig ellenőriznem kell az orvost.” Levezeti az ember, hogy ilyen cylinder ebbe a helyzetbe hajlítva ezt és ezt hozza ki… A napokban is volt egy ilyen eset, meg is köszönte az orvos. Volt orvos, aki felhívott és kérdezte, Emmikém, mit rontottam el? Akkor én bemondtam, hogy ez, meg ez a pupilla, nem vághat. Mérje csak meg nyugodtan. [VIDEÓ: Az orvosról]

ENSZ tisztviselők, festők, művészek, nagyon híres keramikus Olaszországból, Sík Sándor, Bánk érsek úr, Lékai László bíboros úr, református püspök, rabbik fordultak meg az üzletben. „Nekik látniuk kell!”

Persze nekik könnyű szemüveget készíteni, de itt vannak a kisgyerekek, az a nagy probléma! Nagyon fontos, hogy „a ki nem dolgozott arcra” beüljön a szemüveg. A gyerek egyből lekapja. Egy családban a fiúknak nagyon magas, 11-12 dioptriás szemüvegük volt, és a gyermekük is rövidlátónak született. A nyolchónapos gyereknek kerestek keretet a kis pofijára, ő pedig, mint egy kis macska, azonnal lekotorta. Ám amikor belekerült az üveg, elkezdett visongatni a boldogságtól, mert megnyílt előtte a világ. „Igen nagy dolog, amikor az emberek megkapják a látást.” [VIDEÓ: Kismacskák]

Emmi néni egész életében állva szolgálta ki a vevőket, és amikor bezárt az üzlet, a csiszolókő mellett folytatta a munkát. Bizony nagy erőt kíván, hogy a gép ki ne vágja a megmunkálandó lencsét, és az fogyjon is. 10-14 dioptriánál nagyon vastag a szél. Egyik-másik nagyon kemény, nehezen csiszolható üvegből készült.

Ma főleg műanyag lencséket használnak, mert az ilyen optika könnyebb, és tudnak olyan kemény bevonatot képezni rajta, amely tartós, mint az üveg. Jöttek, és jönnek lassan 74 év óta a vevők, Emmi néni pedig halad a korral. Pontosan tudja, hol lehet, és honnan érdemes a legbonyolultabb optikákat beszerezni, és az egyik miért jobb, mint a másik. Érdemes hallgatni rá, mert az is előfordul, hogy a horribilis áru, vékonyított lencsék helyett a szemnek jobb, kényelmesebb a kevésbé drága.

Emmi néni hívő. A puszta létem, hogy itt vagyok azok ellenére, amiken átmentem, hihetetlen. Soha nem kérek többet, mint amennyit nekem a Teremtő kimért. Az utat végig kell járni, és még nem vagyok egészen a végén…

Mi is ebben reménykedünk… Ez Emmi néni „pici élete”.

Köszönet

• Mindenek előtt hálásak vagyunk Emmi néninek, hogy meglátogatott bennünket, és megosztotta velünk a gondolatait.
• Köszönet Eskulits Fruzsinak a videófelvételért.
• Dr. Nemeskéri Erika irodalomtörténész – Emmi néni unokahúga – pontosította, a szerkesztett szöveget.
• Felhasználtuk a „Libál Optika története” című másfél oldalas anyagot, melyet Emmi néni bocsájtott rendelkezésünkre, a szerzője sajnos nincs feltüntetve.

---

 

Augusztus 12-én, pénteken 17:30-kor vendégül látjuk a klubban egy kis beszélgetésre Emi nénit, a Libál optika tulajdonosát. Emi néni egy végtelenül kedves, idős hölgy, akinek az üzletébe hazamegyünk, hiszen emberemlékezet óta ő készítette és készíti ma is a felmenőink, a gyerekeink, és a barátaink szemüvegeit is. (Ódon üzlete ma már ipari műemlék, még kifesteni sem szabad…).

Igen, rettenetesen rég óta, hiszen Emi néni 95 éves, és 1937 óta, 74 éve(!) aktívan dolgozik. Nem csak aktívan, hanem kitűnő minőségben is. Megdöbbentő, hogy a világ különböző pontjain gyártott, legújabb proporcionális, műanyag lencsék tulajdonságait, a felületkezelés legfrissebb technológiáit… naprakészen ismeri.

Az idős hölgy fivére volt Nemeskéri tanár úr, a híres antropológus, aki a Nagy Imre per áldozatait exhumálta 1989-ben. Talán a professzor úrtól tanulta, hogy mire kell ügyelni egy szemüvegkeret kiválasztásánál?

Pénteken igyekszünk Emi néni titkait kideríteni… Hogy képes valaki ennyi időn keresztül fizikailag, szellemileg az élvonalban maradni? Hogy képes átvészelni bombatámadást, államosítást, forradalmat, rendszerváltozást úgy, hogy a békessége változatlanul megmarad? Kiknek, milyen híres embereknek készített szemüveget? Hogy kell lehetetlennek látszó feladatokat megoldani? …

Szeretettel várjuk az érdeklődőket egy érdekes, és bizonyára tanulságos beszélgetésre…

JA