Press "Enter" to skip to content

Kirándulás: Magas-Tátra, Szlovák Paradicsom

Szerencsésen megtettük a tervezett túra egy részét, eljutottunk a Téry-házhoz. Nem tudom, hogy a kedvcsinálóhoz mellékelt útprofil hogy jött ki, nekünk legalább 9 km volt feljutni, ám a továbbhaladástól eltekintettünk. Félő volt, hogy annyira fáradt lesz a társaság, hogy másnap nem tudjuk vállalni a Szlovák paradicsomot. Nem volt eseménytelen a dolog, mert az egyik társunk hamar feladta, visszafordult, sőt el is veszett. Csendesen drukkoltunk, hogy estére előkerüljön. Előkerült.

Rejdován Katka jóvoltából pár euróért kaptunk egy egész szállodát. (Ahol réges-régen a síelésekkor laktunk.)

jani

Másnapra kiegészült a társaság néhány debreceni kollégával, BKT vezetésével. Igyekeztünk Janit lebeszélni arról, hogy velünk tartson mondván ha a Magas-Tátra gondot okozott, a magas létrák, trepnik sem lesznek neki barátságosabbak. Jani vállalta az utat (nem fog egész nap ránk várva unatkozni). Mi belementünk, amin most egy kicsit el lehet töprengeni. Hol van a bátorság, az akarat, a meggondolatlanság, a felelőtlenség gyakran összemosódó határa?


Minden kirándulásban, túrában van valami emlékezetes, furcsa módon mindenek előtt a nehézségek, netán a kudarcok. Ezt a napot rendesen végigdrukkoltuk, mert egy erősen látássérült, egy napos hegyi tapasztalattal rendelkező ember volt velünk, akire vigyázni kellett, de mindenütt nem lehetett. Gondolni sem merek arra, mi lett volna ha baleset történik. Jó viszont gondolni arra, hogy néhány ember ha összefog, mit képes kihozni valakiből. Türelmesen megvárni, vinni a göncét, elviselni amikor elveszíti a türelmét, ha beleesni készül a vak sötétben a Hernádba, visszarántani.

Ennek a kirándulásnak a hőse Jani volt, illetve azok, akik ha kellett, mellette voltak…
 a_tarsasag_680

(Levike meg egyenként agyon lesz csapva, ha legközelebb a szíve ismét 3x akkora lesz mint az esze, és hasonló meggondolatlanságot tervez. Persze, ki tudja? A Jó Isten talán úgy gondolkozott, hogy ha a Levi ennyire örömet akar szerezni valakinek, és ennyire ész nélkül, hát akkor odaküld egy angyalkához hasonló valakit, aki elviszi a balhét. Ki tudja?)

Egyébként a kirándulás képeit  (az én változatomban) ide kattintva tekinthetitek meg.

Kétnapos kirándulást tervezünk a Magas-Tátrába és a Szlovák Paradicsomba.
A tervezett program:
  • Indulás 2016.09.10. 5:00-kor Budapestről a Műjégpálya előtti parkolóból.
  • Érkezés Ótátrafüredre 9-10 óra körül 270 km. autózás után.
  • Ami ez után következik, arról képet kaphattok ebben a cikkben. A különbség csak annyi, hogy egy nap alatt tudjuk le az egész utat. Ez a legjobb része. A táv kb. 15-16 km, az emelkedő 1,200 m:

track

  • Este lemegyünk Rejdovára (Sajóréde) (70 km), ahol a szállás lesz.
  • Másnap reggel Hrabušicére (Káposztafalvára) autózunk (60 km), és megmásszuk levezetésképpen a Hernád-áttörés létráit és trepnijeit.
  • Este indulunk haza Budapestre, ez további 256 km.
Költségek:
  • Benzin, kb. 700 km útra (eltévedésekkel együtt)
  • Parkolási díj Ótátrafüreden
  • Szállás Rejdován, 7 EUR/fő
  • Autópálya díj Magyarországon akinek nincs matricája. (Szlovákiában Rimaszombat, Tiszolc felé megyünk, arra nem fizetős az út.)
Felszerelés:
  • Túracipő
  • Esőkabát
  • Vastag pulóver
  • Némi kaja a nyavalyásabbaknak
  • Kirándulóbot (esetleg síbot)
Most ennyi jut az eszembe.
Nagyon fontos, hogy akit érdekel, augusztus 24-ig jelezze, hogy a szállást Rejdován le tudjam foglalni. (Jeney Attila, +36/30/9-642-179, attila.jeney@gmail.com.) Aki autót tud hozni, szintén jelezze, hogy mindenkinek legyen helye.
Ha vannak még érdeklődők, nyugodtan szóljatok nekik, a szállás a szűk keresztmeszet. Ha nincs, legfeljebb még 10-én hazajövünk. (Már volt ilyen:-)
utiterv

3 hozzászólás

  1. Farkas Levente Farkas Levente 2016.09.13.

    Fergetegesen jó ötlet volt! Köszönjük!

Hozzászólás a(z) Szlovák Paradicsom, Tátra - Update - Arany Oroszlán Klub és Kulturális Egyesület bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük