Press "Enter" to skip to content

Arany Oroszlán Klub és Kulturális Egyesület

Janus hangjai

Megtörtént a Janus hangjai zenei pályázat eredményhirdetése Gödöllőn a Grassalkovich-kastélyban. Részünkről némi „parázás” előzte meg az akciót, hiszen sok új dolgot most próbáltunk ki először élesben.…

Az olaszországi vulkánokról

Jónéhány nappal ezelőtt tartottunk egy Zoomos osztálytalálkozót, melyre felkértük az egyik osztálytársamat – Makár Zsuzsannát – aki Olaszországban él, hogy tartson nekünk egy kis előadást…

Beharangozó az S4-ben

Villányi Andrea kérésére felvettünk egy beszélgetést az S4-ben, mely a Háló népzenei sorozatának újra indításáról szólt. A népzenei koncertek önmagukban is szépek és vonzók, de…

Egy kis rotordinamika

Van egy kis meglepetésem. A pandémia „jóvoltából” valahogy összejöttünk a Szentendrei Ferences Gimnáziumba járt osztálytársaimmal, és megbeszéltünk egy virtuális találkozót. Az első örömteli összejövetel után…

Mű-világ az Agora HUB 3-ban

Azt a megtisztelő felkérést kaptuk, hogy vegyük fel Sopronfalvi Ildikó online kiállításmegnyitóját. Ildikót elsősorban fotósként ismerjük, ám a mindennapjait statikus mérnökként múlatja most éppen abban…

A Jövő Fénye

Újabb szép sikert ért el az Egyesületünk egyik tagja. A “sokoldalúság és a kísérletezés” szellemében a MOME-n meghirdetett „Jövő Fénye” pályázat nyertese Juda lett. A…

Áldott ünnepeket kívánunk!

Ismét az S4 vendégei voltunk, megbeszéltük, hogy felvesszük az Albinoni zenekar karácsonyi koncertjét, hogy ezzel tudják pótolni az egyik óbudai templomba tervezett hangversenyüket. Ez végül…