Kísérletképpen regisztráltunk a jelzett eseményre. Mint a jelentkezésünkből kitűnik, nagyjából az lesz a program mint a KÖN során, de közben dr. Holló Szilvia Andrea publikálta…
Arany Oroszlán Klub és Kulturális Egyesület
Nem éppen fényes etikai magasságokban szárnyaló korunkban talán van remény, hogy fontos dolgokat helyesen értelmezve mégis jobb legyen a világ, tegyünk valamit a felelősség vállalásért, a bizalomvesztés ellen...
A 2014-es KÖN-t és Belvárosi Művészeti Napokat szeptember 20-21-én együtt tartottuk meg. Az érdeklődés a tavalyinál talán egy kicsit nagyobb volt, jellemzően vasárnap voltak többen.…
A 2014-es örökségi napokra (szeptember 20., 21.) a Ráth-ház a talán már hagyományosnak számító vendégszeretettel várja az érdeklődőket. Ebben az évben is 10 és 18…
Kedves Barátaim! Tekintettel arra, hogy a Budapest Bank 2013. évi tavaszi pályázatán nyert 250 ezer forint számlákkal igazolt elköltésének határideje 2014. június 30, neki kell…
November 19-én rendezték meg a 2013-as Vallástudományi Konferenciát az ELTE-n. Két előadásra szeretném felhívni a figyelmeteket. Szigeti Jenő egyetemi kutatóként és protestáns lelkészként igen jó ismerője…
Eljött az ősz, immár harmadik alkalommal nyitottuk meg az épületet, az érdeklődőknek a KÖN alkalmából. Kicsit féltünk, hogy a kémények felújítása egybe fog esni az…
Egy éppen három évvel ezelőtt, a 2010-es Létkérdés konferencián elhangzott egyik előadás szövegére találtam a gépem fájlrendszerében. Ez úton ajánlom figyelmetekbe Máté-Tóth András vallások közötti kapcsolatokról szóló nagyon érdekes és elgondolkodtató előadását. Éppen annyira érdekesnek és aktuálisnak látom, mint három évvel ezelőtt.
Sic itur ad astra – Így jutunk el a csillagokig. Nem, most nem a nagysághoz vezető Vergilius-i útról lesz szó, hanem valóban a csillagokról. Ha van…
Ha van kedvetek összejönni a klubban, hogy beszélgetéssel, darts versennyel, egyéb játékokkal együtt töltsük az év utolsó éjszakáját, akkor kérlek Benneteket, sürgősen jelezzétek akár telefonon,…
Változtatás nélkül idemásolom a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola gólyabálján elhangzott köszöntőt. Értékeket keresünk, mindnyájunk célja, hogy tiszták, a Teremtő előtt kedvesek legyünk, és talán az is, hogy…
Az újnáci Adamot közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek…












