Press "Enter" to skip to content

Kulturális Örökség Napjai 2013.IX.21-22.

Eljött az ősz, immár harmadik alkalommal nyitottuk meg az épületet, az érdeklődőknek a KÖN alkalmából. Kicsit féltünk, hogy a kémények felújítása egybe fog esni az eseménnyel, de úgy alakult, hogy a munkálatok még nem kezdődtek meg. (Aminek persze nem feltétlenül örültünk.)

Az idei téma a víz, a vizek házai volt, a Budapesti Víz Világtalálkozóhoz kapcsolódóan. Nem kellett szégyenkeznünk, volt miről beszélnünk a központi téma tekintetében is, legfeljebb nem a jelenről, hanem a múltról szólt az előadás egy része, az 1838-as nagy pesti árvíz kapcsán.

A vezetés, illetve előadás idén is három témát ölet fel, az épület bemutatását, a patika történetét és a kemencével kapcsolatos feltételezéseket.

Kürti Attila tulajdonostársunk, a Szent Benedictus Borlovagrend tagja, a tavalyihoz hasonlóan, egy-egy pohár borral kínálta a vendégeket, akik nagy meglepődéssel hallották, hogy a kellemes száraz bor a „ház bora”, mely Felsőörsön „terem”. A bor mellé egy kis alma, dió és egy kis beszélgetés is járt nem csak a klasszicista értékekről, hanem a borászatról, a borrendről, nem utolsó sorban a hagyományokról.

Idén mellőznünk kellett a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjét, ezért a műemlék kemencét Kürti Attila és Székács Pisti barátunk felváltva mutatták be. Nem kis meglepetést okozott a vasárnap reggel elsőnek érkező vendégeknek, hogy Viki néni tejszínhabos kávéval fogadta őket, és jóvoltából nap közben némi szendvics és lila hagymás zsíros kenyér is jutott a jókor érkezőknek.

Nem kértünk sem kötelező regisztrációt, és nem számoltuk az egyébként elég rapszodikusan érkező vendégeket, így legfeljebb becsülni tudjuk, hogy a két nap alatt, reggel 9 és 17 óra között körülbelül 200-an látogattak meg bennünket, akik között visszatérők is voltak.

Szeretnék köszönetet mondani a fent említetteken  túl mindenkinek, aki segített a takarításban, a poszterek elhelyezésében, felszolgálásban, a vendégek fogadásában vagy bármi másban. Szinte minden csoportban valaki megjegyezte, hogy elismerésre méltó, hogy úgy tűnik, a társasházban a lakók összefognak, figyelmesek egymással szemben.

Hogy jövőre részt veszünk-e a KÖN rendezvényén? Ki tudja a hatalmas posztereket minden esetre eltettük.

Végül egy apró galéria:

[svgallery name=”2013_09_14_kon”]

One Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük