Press "Enter" to skip to content

KÖN és BLV Művészeti Napok 2014.

A 2014-es KÖN-t és Belvárosi Művészeti Napokat szeptember 20-21-én együtt tartottuk meg. Az érdeklődés a tavalyinál talán egy kicsit nagyobb volt, jellemzően vasárnap voltak többen. Úgy becsüljük, hogy a két nap alatt 170-180 fő volt kíváncsi a Ráth-házra. Vasárnap 18 óra helyett 19:30-kor ment el az utolsó három látogató.

Az előkészítés (szokás szerint) az utolsó pillanatban állt össze. A listából talán az is kiderül, mivel vártuk a vendégeinket:

  • Lehoztuk a Kiscelli Múzeumtól kölcsön kért, patikát ábrázoló táblákat.
  • Kinyomtattuk és fóliáztattuk a kemence bemutatótérbe szánt 6 darab A2-es tablót.
  • Elhoztuk Szentendréről Kovács Endrustól a lámpatartó oszlopokat (pontosabban Endrus elhozta) és kialakítottuk a kemence bemutatótér világítását.
  • Pékáru a Pesti Barnabás iskolábólElhoztuk a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakközépiskolából az iskolától és Gulyás Tóth Istvántól  kölcsön kapott pékipari eszközöket.
  • Elhoztuk az iskolai szakkör foglalkozásain készített, gyönyörűen kivitelezett, pékárút.
  • Elhoztuk a Kemencepék Kft.-től megrendelt pogácsát a vendégek kínálására.
  • Kürti Attila elhozta a borkóstoltatáshoz szükséges nedűt, hordót és egyéb eszközöket.
  • Alapos takarítást végeztünk a padlástól a pincéig. (Egy 8 m3-es(!) konténert sikerült ismét megtöltenünk, és még mindig nem vagyunk a végén.)

Az udvaron beszéltünk az épületről és a patikáról, majd a vendégek egy röpke borkóstoló után (sajnos csak szombaton) a Gulyás Tóth István által berendezett kemence bemutatótérben tájékozódhattak a kemence működéséről és a kiállított, hagyományos pékipari termék készítéséről, felhasználásáról és természetesen minden apró részletről ami a pékmesterséggel kapcsolatos. Igen nagy népszerűségnek örvendett a Pékmesterek könyve című kiadvány, melyből körülbelül 80 példányt kaptunk az iskolától. A hagyományos pékipari termékek leírását, felhasználását és elkészítését bemutató könyvecskéből egyetlen példány – még mutatóban – sem maradt.

Az alábbi kis galéria képeit Pintér Leónak és egy-két vendégünknek köszönjük a szombati eseményekről:

[svgallery name=”2014_09_20_kon”]

One Comment

  1. Hírlevél féleség Hírlevél féleség 2014.10.06.

    […] lezajlott az idei KÖN. Némi tájékoztató itt olvasható róla. A házunk iránti érdeklődés eléggé megnőtt, a hétvégén három látogató csoportot […]

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük