Press "Enter" to skip to content

Filmklub – Cassavetes: Arcok

Szeptember 8-án 18:30-kor várunk Benneteket a klubban, hogy közösen megnézzük és megbeszéljük John Cassavetes, Arcok című filmjét. A két hete látott, Egy hatás alatt álló nő című film után úgy gondoltuk, megér ez az eszköztelenségében is hihetetlenül szuggesztív rendező még egy-két estét. Bevezeti Eskulits Fruzsi, sőt küldött egy rövid ki ajánlót is, hogy ne érjen senkit meglepetés:

Az Arcok Cassavetes második önállóan készített filmje, ma már elfogadottan az amerikai filmtörténet egyik remeke.  Maga a történet 1-2 mondatban elmesélhető, ám Cassavetes esetében ez olyan szálak, problémák, kérdések kiindulási pontját jelenti csupán, melyek a film megnézésének folyamata által bomlanak ki, és esetleg szembesítenek saját viszonyainkkal is. Egy amerikai házaspár kapcsolatának felbomlása áll a középpontban; „A forgatókönyv új helyzetek kínál számukra, amelyekkel meg kell bírkozniuk: kimozdítja őket házukból, útnak ereszti őket létezésük összhangjából, eltérő kontextusba helyezi őket, amikor az összes sorompó lezárul.”

[box type=”warning”]

Kérünk Benneteket, hogy egy pulóvert hozzatok magatokkal, mert a múltkori 43 fokos hőmérséklet után a 17 fokos pince sokkoló volt. Elszántan gondolkozunk azon, hogy a klímát tekintve barátságossá tegyük a klubot, sőt már terveink is vannak. Egyelőre azonban  csak egy forró teára, meg a saját előrelátásotokra kell, hogy számítsatok…

[/box]

One Comment

  1. J.A. J.A. 2011.09.09.

    Az Arcok nem volt túl könnyű film, talán azért, mert a szereplők élettere eléggé különbözött a miénktől, problémáik talán kevésbé. Nagyon jól fényképezték, rendkívül szuggesztívek a nagyon közelről készített képsorok. J.C. ügyesen, mértéktartóan beszél tabukról, már-már pornográfiába hajló dolgokról.
    Most a hideggel sem volt akkora gondunk, jó beszélgetés alakult ki a filmet követően. Fruzsi bevezetője jó volt, nagyon le kellett volna jegyzetelni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük