Press "Enter" to skip to content

Megnyitottunk!

Augusztus 5-én különösebb felfordulás nélkül egy üveg kissé fűszeres, csersavas, villányi cuvée társaságában megnyitottnak nyilvánítottuk az Arany Oroszlán Klubot (illetve a klub 1.0-ás verzióját).

Néhány régi fotót kivetítve beszélgettünk a házról, és megnéztük azokat a képeket, melyek a pincehelyiség rendbetétele során készültek. Köszönettel gondoltunk azokra a barátainkra, akik önzetlenül, ellenszolgáltatás nélkül részt vettek a munkában.

Mint köztudott, a Társasház 250 ezer forintot deklarált az idei költségvetésben a klubra. Az összes kiadás a megnyitásig 296,565.- forint volt, ebből a Társasházat csak 77, 500.- forint terhelte (a maradék 219,065.- forintot e sorok írója fizette, a családja nem túlzott lelkesedése mellett, mert ebből mentek volna nyaralni…). A mindenkori költségeket a Pénzügyeink menüpont alatt kísérhetik figyelemmel az érdeklődők.

Mint az április 27-i közgyűlésen megbeszéltük, ez a terület a Társasház közös tulajdona, az itt lakók sajátjukként bármikor használhatják, a kulcsot Dányi nénitől lehet elkérni. Akinek saját kulcsra van szüksége Jeney Attilához forduljon.

Nagyon fontos, hogy egy üres, használatlan helyiség önmagában nem ér semmit, tartalommal szeretnénk megtölteni. Hogy milyen nagyra törő / kicsinyes elképzeléseink vannak, az a Terveink menüpont alatt olvasható.

Örülnénk, ha minél többen részt vennének a megvalósításában!

Mindenkinek köszönettel: Jeney Attila

3 hozzászólás

  1. Makàr Anna Zsuzsanna Makàr Anna Zsuzsanna 2011.08.10.

    Fantasztikusak vagytok, Attila!
    Gratulalok!
    Ha egyszer arra jarnek, beengedtek, ugye???

    • admin admin 2011.08.11.

      Köszönjük a biztatást, de a lényeg csak most következik.

      (Még jó, hogy beengedünk, főleg ha egy tanulságos olaszországi beszámolóval érkezel :)

  2. Székács István Székács István 2011.09.21.

    Mennyi szeretetből született ez a hely!

Hozzászólás a(z) Székács István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük