A rengeteg penészes, salétromos mocsok eltávolítását folytattuk. Anna és Juda fáradhatatlanul cipelte a levert rétegeket, de nem akart fogyni… Különösen kegyetlen volt a szellőzőnyílások tisztítása, hiszen ott egyszerűen a fejünk felett kellett verni a vakolatot, és az ablakon beszóródott – vidáman mondhatjuk – évszázados mocskot. Vajon kik dolgozhattak rajta utoljára?
Érdekes a dongaboltozat lábrésze. Itt legfeljebb termésköveket találunk, valami különös, málló anyaggal kitöltve, szinte akármeddig lehet bontani. Vajon ki, és mikor építhették. A mese szerint valamikor az 1700-as években épülhetett az egykori barokk épület, és persze a pincéje. A pince túlsó oldalán található kemence arra utal, hogy fogadó lehetett. Lehet, hogy itt az alaksorban pihentek a lovak…
Ma egy kicsit kisebb volt a lelkesedés, úgy látszik egy kicsit intenzívebben kell hívogatni az embereket, ha azt akarjuk, legyen a dologból valami.
Meglátogatott bennünket Dányi úr, aki elmondta, valamikor egy kis műhelyt rendezett be az általunk raktárnak kiszemelt helyiségbe, ahol a ma is használt bútorait készítette. Mennyi csoda van egy ilyen házban… Dányi úr valamikor 20 éven keresztül bányász volt, majd szintén ugyanennyi időt lenyomott az akkumulátor gyárban. Egyik sem a legjobb mód az egészség megőrzésére… Ha valaki szépen megkéri, megmutatja a hihetetlenül szép vitorlás hajókat, melyeket maga épített, ez a végtelenül türelmes, és ügyes ember. Tele van velük a lakásuk…
Szombaton este Rozsályi Pali is megnézte, hogy áll a dolog. Szerinte érdemes lenne géppel és csiszolópapírral végigcsiszolni a felületet, és a nagyon kiüregesedett részeket malterrel kitölteni.
Nagyon gondolkozunk viszont azon, hogy csak fixáljuk a falak felületét, és valami belógó textíliával bevonjuk az egészet. Egy kis költség elemzés kell, hogy megéri-e…
[svgallery name=”2011_05_28_takaritas”]
Be First to Comment