Press "Enter" to skip to content

Téma: “Hírek”

Meglepő fejlemények

Mint köztudott, a házunkban működött úgy 140 éven keresztül az Arany Oroszlán Patika, melynek berendezését 1953-ban a Kiscelli Múzeumba szállították. A közelmúltban, amikor meg akartunk…

Filmklub – Cassavetes: Arcok

Szeptember 8-án 18:30-kor várunk Benneteket a klubban, hogy közösen megnézzük és megbeszéljük John Cassavetes, Arcok című filmjét. A két hete látott, Egy hatás alatt álló nő…

Megnyitottunk!

Augusztus 5-én különösebb felfordulás nélkül egy üveg kissé fűszeres, csersavas, villányi cuvée társaságában megnyitottnak nyilvánítottuk az Arany Oroszlán Klubot (illetve a klub 1.0-ás verzióját). Néhány…

Megnyitunk!

Augusztus 5-én pénteken 19 órakor megnyitjuk a klubot. Mindenkit szeretettel várunk erre az alkalomra, és nagyon drukkolunk, hogy az elképzeléseink valóra váljanak. Némi szorgalommal, fantáziával…

Célegyenesben

Hála néhány szorgalmas és önzetlen barátunknak ténykedésének, hamarosan megnyílhat a klub. Az utóbbi idők legfontosabb tevékenységei a következők voltak: A bejárati ajtó kijavítását, a raktár…

Lakástűz a házban

A Ráth-házban, a Papnövelde utca 2-ben július 4-én hétfőn, a kora esti órákban nagy riadalom támadt, kigyulladt az egyik külföldiek által bérelt lakás az első…

Hogyan tovább?

Vajon mit tegyen, aki amatőr, semmi gyakorlata nincs abban, hogy kell egy régi épület hangulatát megőrizni? Mit szabad modernizálni, és mit nem? Mi az ami…

Takarítás – 2011.05.28

A rengeteg penészes, salétromos mocsok eltávolítását folytattuk. Anna és Juda fáradhatatlanul cipelte a levert rétegeket, de nem akart fogyni… Különösen kegyetlen volt a szellőzőnyílások tisztítása,…

Takarítás – 2011.05.21.

2011. május 21-én hozzáláttunk a klub kialakításához, ami természetesen egy hatalmas takarítással kezdődött. Először kimocskoltuk azt a részt, ahová a még menthető, esetleg használható lomokat…